Psalms 88

Ének. A Kóráh fiainak zsoltára. Az éneklőmesternek a Mahalath- lehannóthra. Az Ezrahita Hémán tanítása.

En sång, en psalm av Koras söner; för sångmästaren, till Mahalat-leannót; en sång av esraiten Heman.

Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok, éjjelente előtted vagyok:

 HERRE, min frälsnings Gud,  dag och natt ropar jag inför dig.

Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra!

 Låt min bön komma inför ditt ansikte,  böj ditt öra till mitt rop.

Mert betelt a lelkem nyomorúságokkal, és életem a Seolig jutott.

 Ty min själ är mättad med lidanden,  och mitt liv har kommit nära dödsriket.

Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz; olyan vagyok, mint az erejevesztett ember.

 Jag är aktad lik dem som hava farit ned i graven,  jag är såsom en man utan livskraft.

A holtak közt van az én helyem, mint a megölteknek, a kik koporsóban feküsznek, a kikről többé nem emlékezel, mert elszakasztattak a te kezedtől.

 Jag är övergiven bland de döda,  lik de slagna som ligga i graven,  dem på vilka du icke mer tänker,  och som äro avskilda från din hand.

Mély sírba vetettél be engem, sötétségbe, örvények közé.

 Ja, du har sänkt mig ned underst i graven,  ned i mörkret, ned i djupet.

A te haragod reám nehezedett, és minden haboddal nyomtál engem. Szela.

 Den vrede vilar tung på mig,  och alla dina böljors svall låter du gå över mig.  Sela.

Elszakasztottad ismerőseimet tőlem, útálattá tettél előttök engem; berekesztettem és ki nem jöhetek.

 Du har drivit mina förtrogna långt bort ifrån mig;  du har gjort mig till en styggelse för dem;  jag ligger fången och kan icke komma ut.

Szemem megsenyvedett a nyomorúság miatt; kiáltalak téged Uram minden napon, hozzád terjengetem kezeimet.

 Mitt öga förtvinar av lidande;  HERRE, jag åkallar dig dagligen,  jag uträcker mina händer till dig.

Avagy a holtakkal teszel-é csodát? Felkelnek-é vajjon az árnyak, hogy dicsérjenek téged? Szela.

 Gör du väl under för de döda,  eller kunna skuggorna stå upp och tacka dig?  Sela.

Beszélik-é a koporsóban a te kegyelmedet, hűségedet a pusztulás helyén?

 Förtäljer man i graven om din nåd,  i avgrunden om din trofasthet?

Megtudhatják-é a sötétségben a te csodáidat, és igazságodat a feledékenység földén?

 Känner man i mörkret dina under,  och din rättfärdighet i glömskans land?

De én hozzád rimánkodom, Uram, és jó reggel elédbe jut az én imádságom:

 Men jag ropar till dig, HERRE,  och bittida kommer min bön dig till mötes.

Miért vetsz el hát Uram engem, *és* rejted el orczádat én tőlem?

 Varför förkastar du, HERRE, min själ,  varför döljer du ditt ansikte för mig?

Nyomorult és holteleven vagyok ifjúságomtól kezdve; viselem a te rettentéseidet, roskadozom.

 Betryckt är jag och döende allt ifrån min ungdom;  jag måste bära dina förskräckelser, så att jag är nära att förtvivla.

Általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem.

 Din vredes lågor gå över mig,  dina fasor förgöra mig.

Körülvettek engem, mint a vizek egész napon; együttesen körülöveztek engem. * (Psalms 88:19) Elszakasztottál tőlem barátot és rokont; ismerőseim a - setétség. *

 De omgiva mig beständigt såsom vatten,  de kringränna mig allasammans. [ (Psalms 88:19)  Du har drivit vän och frände långt bort ifrån mig;  i mina förtrognas ställe har jag nu mörkret. ]