Job 41

Kihúzhatod-é a leviáthánt horoggal, leszoríthatod-é a nyelvét kötéllel?

 Så oförvägen är ingen, att han törs reta denne.  Vem vågar då sätta sig upp mot mig själv?

Húzhatsz-é gúzst az orrába, az állát szigonynyal átfurhatod-é?

 Vem har först givit mig något, som jag alltså bör betala igen?  Mitt är ju allt vad som finnes under himmelen.

Vajjon járul-é elődbe sok könyörgéssel, avagy szól-é hozzád sima beszédekkel?

 Jag vill ej höra upp att tala om hans lemmar,  om huru väldig han är, och huru härligt han är danad.

Vajjon frigyet köt-é veled, hogy fogadd őt örökös szolgádul?

 Vem mäktar rycka av honom hans pansar?  Vem vågar sig in mellan hans käkars par?

Játszhatol-é vele, miként egy madárral; gyermekeid kedvéért megkötözheted-é?

 Hans gaps dörrar, vem vill öppna dem?  Runtom hans tänder bor ju förskräckelse.

Alkudozhatnak-é felette a társak, vagy a kalmárok közt feloszthatják-é azt?

 Stolta sitta på honom sköldarnas rader;  hopslutna äro de med fast försegling.

Tele rakhatod-é nyársakkal a bőrét, avagy szigonynyal a fejét?

 Tätt fogar sig den ena intill den andra,  icke en vindfläkt tränger in mellan dem.

Vesd rá a kezedet, de megemlékezzél, hogy a harczot nem ismételed.

 Var och en håller ihop med den nästa,  de gripa in i varandra och skiljas ej åt.

Ímé, az ő reménykedése csalárd; *puszta* látása is halálra ijeszt!

 När han fnyser, strålar det av ljus;  hans blickar äro såsom morgonrodnadens ögonbryn.

Nincs oly merész, a ki őt felverje. Ki hát az, a ki velem szállna szembe?

 Bloss fara ut ur hans gap,  eldgnistor springa fram därur.

Ki adott nékem elébb, hogy azt visszafizessem? A mi az ég alatt van, mind enyém!

 Från hans näsborrar utgår rök  såsom ur en sjudande panna på bränslet.

Nem hallgathatom el testének részeit, erejének mivoltát, alkotásának szépségét.

 Hans andedräkt framgnistrar eldkol,  och lågor bryta fram ur hans gap.

Ki takarhatja fel ruhája felszínét; két sor foga közé kicsoda hatol be?

 På hans hals har kraften sin boning,  och framför honom stapplar försagdhet.

Ki nyitotta fel orczájának ajtait? Fogainak sorai körül rémület *lakik!*

 Själva det veka på hans buk är ett stadigt fogverk,  det sitter orubbligt, såsom gjutet på honom.

Büszkesége a csatornás pajzsok, összetartva *mintegy* szorító pecséttel.

 Hans hjärta är fast såsom sten,  fast såsom bottenstenen i kvarnen.

Egyik szorosan a másikhoz lapul, hogy közéje levegő se megy.

 När han reser sig, bäva hjältar,  av ångest mista de all sans.

Egyik a másikhoz tapad, egymást tartják, egymástól elszakadhatatlanok.

 Angripes han med ett svärd, så håller det ej stånd,  ej heller spjut eller pil eller pansar.

Tüsszentése fényt sugároz ki, és szemei, mint a hajnal szempillái.

 Han aktar järn såsom halm  och koppar såsom murket trä.

A szájából szövétnekek jőnek ki, *és* tüzes szikrák omlanak ki.

 Bågskott skrämma honom ej bort,  slungstenar förvandlas för honom till strå;

Orrlyukaiból gőz lövel elő, mint a forró fazékból és üstből.

 ja, stridsklubbor aktar han såsom strå,  han ler åt rasslet av lansar.

Lehellete meggyujtja a holt szenet, és a szájából láng lövel elő.

 På sin buk bär han skarpa eggar,  spår såsom av en tröskvagn ristar han i dyn.

Nyakszirtjén az erő tanyáz, előtte félelem ugrándozik.

 Han gör djupet sjudande som en gryta,  likt en salvokokares kittel förvandlar han vattnet.

Testének részei egymáshoz tapadtak; kemény önmagában és nem izeg-mozog.

 Bakom honom strålar vägen av ljus,  djupet synes bära silverhår.

Szíve kemény, mint a kő, oly kemény, mint az alsó malomkő.

 Ja, på jorden finnes intet som är honom likt,  otillgänglig för fruktan skapades han.

Hogyha felkél, hősök is remegnek; ijedtökben veszteg állnak.

 På allt vad högt är ser han med förakt,  konung är han över alla stolta vilddjur.

Ha éri is a fegyver, nem áll meg benne, *legyen bár* dárda, kopja vagy kelevéz.

Annyiba veszi a vasat, mint a pozdorját, az aczélt, mint a korhadt fát.

A nyíl vesszője el nem űzi őt, a parittyakövek pozdorjává változnak rajta.

Pozdorjának tartja a buzogányütést is, és kineveti a bárd suhogását.

Alatta éles cserepek vannak; mint szeges borona hentereg az iszap felett.

Felkavarja a mély vizet, mint a fazekat, a tengert olyanná teszi, mint a festékedény.

Maga után világos ösvényt hagy, azt hinné *valaki,* a tenger megőszült.

Nincs e földön hozzá hasonló, a mely úgy teremtetett, hogy ne rettegjen.

Lenéz minden nagy állatot, ő a király minden ragadozó felett.