Job 31

Szövetségre léptem szemeimmel, és hajadonra mit sem ügyeltem.

 Ett förbund slöt jag med mina ögon:  aldrig skulle jag skåda efter någon jungfru.

És mi volt jutalmam Istentől felülről; vagy örökségem a Mindenhatótól a magasságból?

 Vilken lott finge jag eljest av Gud i höjden,  vilken arvedel av den Allsmäktige därovan?

Avagy nem az istentelent illeti-é romlás, és nem a gonosztevőt-é veszedelem?

 Ofärd kommer ju över de orättfärdiga,  och olycka drabbar ogärningsmän.

Avagy nem láthatta-é utaimat, és nem számlálhatta-é meg lépéseimet?

 Ser icke han mina vägar,  räknar han ej alla mina steg?

Ha én csalárdsággal jártam, vagy az én lábam álnokságra sietett:

 Har jag väl umgåtts med lögn,  och har min fot varit snar till svek?

Az ő igazságának mérlegével mérjen meg engem, és megismeri Isten az én ártatlanságomat!

 Nej, må jag vägas på en riktig våg,  så skall Gud förnimma min ostrafflighet.

Ha az én lépésem letért az útról és az én lelkem követte szemeimet, vagy kezeimhez szenny tapadt:

 Hava mina steg vikit av ifrån vägen,  har mitt hjärta följt efter mina ögon,  eller låder vid min händer en fläck?

Hadd vessek én és más egye meg, és tépjék ki az én maradékaimat gyökerestől!

 Då må en annan äta var jag har sått,  och vad jag har planterat må ryckas upp med roten.

Ha az én szívem asszony után bomlott, és leselkedtem az én felebarátomnak ajtaján:

 Har mitt hjärta låtit dåra sig av någon kvinna,  så att jag har stått på lur vid min nästas dörr?

Az én feleségem másnak őröljön, és mások hajoljanak rája.

 Då må min hustru mala mjöl åt en annan,  och främmande män må då famntaga henne.

Mert gyalázatosság volna ez, és birák elé tartozó bűn.

 Ja, sådant hade varit en skändlighet,  en straffbar missgärning hade det varit,

Mert tűz volna ez, a mely pokolig emésztene, és minden jövedelmemet tövestől kiirtaná.

 en eld som skulle förtära intill avgrunden  och förhärja till roten all min gröda.

Ha megvetettem volna igazát az én szolgámnak és szolgálómnak, mikor pert kezdtek ellenem:

 Har jag kränkt min tjänares eller tjänarinnas rätt,  när de hade någon tvist med mig?

Mi tevő lennék, ha felkelne az Isten, és ha meglátogatna: mit felelnék néki?

 Vad skulle jag då göra, när Gud stode upp,  och när han hölle räfst, vad kunde jag då svara honom?

Nem az teremtette-é őt is, a ki engem teremtett anyám méhében; nem egyugyanaz formált-é bennünket anyánk ölében?

 Han som skapade mig skapade ju och dem i moderlivet,  han, densamme, har berett dem i modersskötet.

Ha a szegények kivánságát megtagadtam, és az özvegy szemeit epedni engedtem;

 Har jag vägrat de arma vad de begärde  eller låtit änkans ögon försmäkta?

És ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva abból nem evett;

 Har jag ätit mitt brödstycke allena,  utan att den faderlöse och har fått äta därav?

Hiszen ifjúságom óta, mint atyánál nevekedett nálam, és anyámnak méhétől kezdve vezettem őt!

 Nej, från min ungdom fostrades han hos mig såsom hos en fader,  och från min moders liv var jag änkors ledare.

Ha láttam a ruhátlant veszni indulni, és takaró nélkül a szegényt;

 Har jag kunnat se en olycklig gå utan kläder,  se en fattig ej äga något att skyla sig med?

Hogyha nem áldottak engem az ő ágyékai, és az én juhaim gyapjából fel nem melegedett;

 Måste ej fastmer hans länd välsigna mig,  och fick han ej värma sig i ull av mina lamm?

Ha az árva ellen kezemet felemeltem, mert láttam a kapuban az én segítségemet;

 Har jag lyft min hand mot den faderlöse,  därför att jag såg mig hava medhåll i porten?

A lapoczkájáról essék ki a vállam, és a forgócsontról szakadjon le karom!

 Då må min axel lossna från sitt fäste  och min arm brytas av ifrån sin led.

Hiszen *úgy* rettegtem Isten csapásától, és fensége előtt tehetetlen valék!

 Jag måste då frukta ofärd ifrån Gud  och skulle stå maktlös inför hans majestät.

Ha reménységemet aranyba vetettem, és azt mondtam az olvasztott aranynak: Én bizodalmam!

 Har jag satt mitt hopp till guldet  och kallat guldklimpen min förtröstan?

Ha örültem azon, hogy nagy a gazdagságom, és hogy sokat szerzett az én kezem;

 Var det min glädje att min rikedom blev så stor,  och att min hand förvärvade så mycket?

Ha néztem a napot, mikor fényesen ragyogott, és a holdat, mikor méltósággal haladt,

 Hände det, när jag såg solljuset, huru det sken,  och månen, huru härligt den gick fram,

És az én szívem titkon elcsábult, és szájammal megcsókoltam a kezemet:

 att mitt hjärta hemligen lät dåra sig,  så att jag med handkyss gav dem min hyllning?

Ez is biró elé tartozó bűn volna, mert ámítottam volna az Istent oda fent!

 Nej, också det hade varit en straffbar missgärning;  därmed hade jag ju förnekat Gud i höjden.

Ha örvendeztem az engem gyűlölőnek nyomorúságán, és ugráltam örömömben, hogy azt baj érte;

 Har jag glatt mig åt min fiendes ofärd  och fröjdats, när olycka träffade honom?

(De nem engedtem, hogy szájam vétkezzék azzal, hogy átkot kérjek az ő lelkére!)

 Nej, jag tillstadde ej min mun att synda så,  ej att med förbannelse begära hans liv.

Ha nem mondták az én sátorom cselédei: Van-é, a ki az ő húsával jól nem lakott?

 Och kan mitt husfolk icke bevittna  att envar fick mätta sig av kött vid mitt bord?

(A jövevény nem hált az utczán, ajtóimat az utas előtt megnyitám.)

 Främlingen behövde ej stanna över natten på gatan,  mina dörrar lät jag stå öppna utåt vägen.

Ha emberi módon eltitkoltam vétkemet, keblembe rejtve bűnömet:

 Har jag på människovis skylt mina överträdelser  och gömt min missgärning i min barm,

Bizony akkor tarthatnék a nagy tömegtől, rettegnem kellene nemzetségek megvetésétől; elnémulnék *és* az ajtón sem lépnék ki!

 av fruktan för den stora hopen  och av rädsla för stamfränders förakt,  så att jag teg och ej gick utom min dörr?

Oh, bárcsak volna valaki, a ki meghallgatna engem! Ímé, ez a végszóm: a Mindenható feleljen meg nékem; és írjon könyvet ellenem az én vádlóm.

 Ack att någon funnes, som ville höra mig!  Jag har sagt mitt ord.  Den Allsmäktige må nu svara mig;  ack att jag finge min vederparts motskrift!

Bizony én azt a vállamon hordanám, és korona gyanánt a fejemre tenném!

 Sannerligen, jag skulle då bära den högt på min skuldra,  såsom en krona skulle jag fästa den på mig.

Lépteimnek számát megmondanám néki, mint egy fejedelem, úgy járulnék hozzá!

 Jag ville då göra honom räkenskap för alla mina steg,  lik en furste skulle jag då träda inför honom.

Ha földem ellenem kiáltott és annak barázdái együtt siránkoztak;

 Har min mark höjt rop över mig,  och hava dess fåror gråtit med varandra?

Ha annak termését fizetés nélkül ettem, vagy gazdájának lelkét kioltottam:

 Har jag förtärt dess gröda obetald  eller utpinat dess brukares liv?

Búza helyett tövis teremjen és árpa helyett konkoly! Itt végződnek a Jób beszédei.

 Då må törne växa upp för vete,  och ogräs i stället för korn. Slut på Jobs tal.