Job 26

Jób pedig felele, és monda:

Därefter tog Job till orda och sade:

Bezzeg jól segítettél a tehetetlenen, meggyámolítottad az erőtelen kart!

 Vilken hjälp har du ej skänkt den vanmäktige,  huru har du ej stärkt den maktlöses arm!

Bezzeg jó tanácsot adtál a tudatlannak, és sok értelmet tanusítottál!

 Vilka råd har du ej givit den ovise,  och vilket överflöd av klokhet har du ej lagt i dagen!

Kivel beszélgettél, és kinek a lelke jött ki belőled?

 Vem gav dig kraft att tala sådana ord,  och vems ande var det som kom till orda ur dig?

A halottak is megremegnek *tőle;* a vizek alatt levők és azok lakói is.

 Dödsrikets skuggor gripas av ångest,  djupets vatten och de som bo däri.

Az alvilág mezítelen előtte, és eltakaratlan a holtak országa.

 Dödsriket ligger blottat för honom,  och avgrunden har intet täckelse.

Ő terjeszti ki északot az üresség fölé és függeszti föl a földet a semmiség fölé.

 Han spänner ut nordanrymden över det tomma  och hänger upp jorden på intet.

Ő köti össze felhőibe a vizeket úgy, hogy a felhő alattok meg nem hasad.

 Han samlar vatten i sina moln såsom i ett knyte,  och skyarna brista icke under bördan.

Ő rejti el királyi székének színét, felhőjét fölibe terítvén.

 Han gömmer sin tron för vår åsyn,  han omhöljer den med sina skyar.

Ő szab határt a víz színe fölé - a világosságnak és setétségnek elvégződéséig.

 En rundel har han välvt såsom gräns för vattnen,  där varest ljus ändas i mörker.

Az egek oszlopai megrendülnek, és düledeznek fenyegetéseitől.

 Himmelens pelare skälva,  de gripas av förfäran vid hans näpst.

Erejével felriasztja a tengert, és bölcseségével megtöri Ráhábot.

 Med sin kraft förskräckte han havet,  och genom sitt förstånd sönderkrossade han Rahab.

Lehelletével megékesíti az eget, keze átdöfi a futó kígyót.

 Blott han andades, blev himmelen klar;  hans hand genomborrade den snabba ormen.

Ímé, ezek az ő útainak részei, de mily kicsiny rész az, a mit meghallunk abból! Ám az ő hatalmának mennydörgését ki érthetné meg?

 Se, detta är allenast utkanterna av hans verk;  en sakta viskning är allt vad vi förnimma därom.  Hans allmakts dunder, vem skulle kunna fatta det?