Job 13

Ímé, mindezeket látta az én szemem, hallotta az én fülem és megértette.

 Ja, alltsammans har mitt öga sett,  mitt öra har hört det och nogsamt givit akt.

A mint ti tudjátok, úgy tudom én is, és nem vagyok alábbvaló nálatok.

 Vad I veten, det vet också jag;  icke står jag tillbaka för eder.

Azonban én a Mindenhatóval akarok szólani; Isten előtt kivánom védeni ügyemet.

 Men till den Allsmäktige vill jag nu tala,  det lyster mig att gå till rätta med Gud.

Mert ti hazugságnak mesterei vagytok, és mindnyájan haszontalan orvosok.

 Dock, I ären män som spinna ihop lögn,  allasammans hopsätten I fåfängligt tal.

Vajha legalább mélyen hallgatnátok, az még bölcseségtekre lenne.

 Om I ändå villen alldeles tiga!  Det kunde tillräknas eder som vishet.

Halljátok meg, kérlek, az én feddőzésemet, és figyeljetek az én számnak pörlekedéseire.

 Hören nu likväl mitt klagomål,  och akten på mina läppars gensagor.

Az Isten kedvéért szóltok-é hamisságot, és ő érette szóltok-é csalárdságot?

 Viljen I försvara Gud med orättfärdigt tal  och honom till förmån bruka oärligt tal?

Az ő személyére néztek-é, ha Isten mellett tusakodtok?

 Skolen I visa eder partiska för honom  eller göra eder till sakförare för Gud?

Jó lesz-é az, ha egészen kiismer benneteket, avagy megcsalhatjátok-é őt, a mint megcsalható az ember?

 Icke kan sådant ändas väl,  när han håller räfst med eder?  Eller kunnen I gäckas med honom,  såsom man kan gäckas med en människa?

Keményen megbüntet, ha titkon vagytok is személyválogatók.

 Nej, förvisso skall han straffa eder,  om I visen en hemlig partiskhet.

Az ő fensége nem rettent-é meg titeket, a tőle való félelem nem száll-é rátok?

 Sannerligen, hans majestät skall då förskräcka eder,  och fruktan för honom skall falla över eder.

A ti emlékezéseitek hamuba írott példabeszédek, a ti menedékváraitok sárvárak.

 Edra tänkespråk skola då bliva visdomsord av aska,  edra försvarsverk varda såsom vallar av ler.

Hallgassatok, ne bántsatok: hadd szóljak én, akármi essék is rajtam.

 Tigen nu för min, så skall jag tala,  gånge så över mig vad det vara må.

Miért szaggatnám fogaimmal testemet, és miért szorítanám markomba lelkemet?

 Ja, huru det än går, vill jag fatta mitt kött mellan tänderna  och taga min själ i min hand.

Ímé, megöl engem! Nem reménylem; hiszen csak utaimat akarom védeni előtte!

 Må han dräpa mig, jag hoppas intet annat;  min vandel vill jag ändå hålla fram inför honom.

Sőt az lesz nékem segítségül, hogy képmutató nem juthat elébe.

 Redan detta skall lända mig till frälsning,  ty ingen gudlös dristar komma inför honom.

Hallgassátok meg figyelmetesen az én beszédemet, vegyétek füleitekbe az én mondásomat.

 Hören, hören då mina ord,  och låten min förklaring tränga in i edra öron.

Ímé, előterjesztem ügyemet, tudom, hogy nékem lesz igazam.

 Se, här lägger jag saken fram;  jag vet att jag skall befinnas hava rätt.

Ki az, a ki perelhetne velem? Ha most hallgatnom kellene, úgy kimulnék.

 Eller gives det någon som kan vederlägga mig?  Ja, då vill jag tiga -- och dö.

Csak kettőt ne cselekedj velem, szined elől akkor nem rejtőzöm el.

 Allenast två ting må du ej göra mot mig,  så behöver jag ej dölja mig inför ditt ansikte:

Vedd le rólam kezedet, és a te rettentésed ne rettentsen engem.

 din hand må du ej låta komma mig när,  och fruktan för dig må icke förskräcka mig.

Azután szólíts és én felelek, avagy én szólok hozzád és te válaszolj.

 Sedan må du åklaga, och jag vill svara,  eller ock skall jag tala, och du må gendriva mig.

Mennyi bűnöm és vétkem van nékem? Gonoszságomat és vétkemet add tudtomra!

 Huru är det alltså med mina missgärningar och synder?  Låt mig få veta min överträdelse och synd.

Mért rejted el arczodat, és tartasz engemet ellenségedül?

 Varför döljer du ditt ansikte  och aktar mig såsom din fiende?

A letépett falevelet rettegteted-é, és a száraz pozdorját üldözöd-é?

 Vill du skrämma ett löv som drives av vinden,  vill du förfölja ett borttorkat strå?

Hogy ily *sok* keserűséget szabtál reám, és az én ifjúságomnak vétkét örökölteted velem?!

 Du skriver ju bedrövelser på min lott  och giver mig till arvedel min ungdoms missgärningar;

Hogy békóba teszed lábaimat, vigyázol minden én utamra, és vizsgálod lábomnak nyomait?

 du sätter mina fötter i stocken,  du vaktar på alla vägar,  för mina fotsulor märker du ut stegen.

Az pedig elsenyved, mint a redves fa, mint ruha, a melyet moly emészt.

 Och detta mot en som täres bort lik murket trä,  en som liknar en klädnad sönderfrätt av mal!