Job 10

Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében.

 Min själ är led vid livet.  Jag vill giva fritt lopp åt min klagan,  jag vill tala i min själs bedrövelse.

Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!

 Jag vill säga till Gud: Döm mig icke skyldig;  låt mig veta varför du söker sak mot mig.

Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?

 Anstår det dig att öva våld, att förkasta dina händers verk,  medan du låter ditt ljus lysa över de ogudaktigas rådslag?

Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát?

 Har du då ögon som en varelse av kött,  eller ser du såsom människor se?

Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?

 Är din ålder som en människas ålder,  eller äro dina år såsom en mans tider,

Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz.

 eftersom du letar efter missgärning hos mig  och söker att hos mig finna synd,

Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedből kiszabadítson!

 du som dock vet att jag icke är skyldig,  och att ingen finnes, som kan rädda ur din hand?

Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!

 Dina händer hava danat och gjort mig,  helt och i allo; och nu fördärvar du mig!

Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?

 Tänk på huru du formade mig såsom lera;  och nu låter du mig åter varda till stoft!

Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?

 Ja, du utgöt mig såsom mjölk,  och såsom ostämne lät du mig stelna.

Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.

 Med hud och kött beklädde du mig,  av ben och senor vävde du mig samman.

Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet.

 Liv och nåd beskärde du mig,  och genom din vård bevarades min ande.

De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:

 Men därvid gömde du i ditt hjärta den tanken,  jag vet att du hade detta i sinnet:

Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bűnöm alól nem mentesz föl engem.

 om jag syndade, skulle du vakta på mig  och icke lämna min missgärning ostraffad.

Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!

 Ve mig, om jag befunnes vara skyldig!  Men vore jag än oskyldig, så finge jag ej lyfta mitt huvud,  jag skulle mättas av skam och skåda min ofärd.

Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.

 Höjde jag det likväl, då skulle du såsom ett lejon jaga mig  och alltjämt bevisa din undermakt på mig.

Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.

 Nya vittnen mot mig skulle du då föra fram  och alltmer låta mig känna din förtörnelse;  med skaror efter skaror skulle du ansätta mig.

Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!

 Varför lät du mig då komma ut ur modersskötet?  Jag borde hava förgåtts, innan något öga såg mig,

Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhéből sírba vittek volna!

 hava blivit såsom hade jag aldrig varit till;  från moderlivet skulle jag hava förts till graven.

Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tőlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,

 Kort är ju min tid; må han då låta mig vara,  lämna mig i fred, så att jag får en flyktig glädje,

Mielőtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;

 innan jag går hädan, för att aldrig komma åter,  bort till mörkrets och dödsskuggans land,

Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürű setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürű setétség.

 till det land vars dunkel är såsom djupa vatten,  dit där dödsskugga och förvirring råder,  ja, där dagsljuset självt är såsom djupa vatten.