Job 7

Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?

CIERTAMENTE tiempo limitado tiene el hombre sobre la tierra, Y sus días son como los días del jornalero.

A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:

Como el siervo anhela la sombra, Y como el jornalero espera el reposo de su trabajo:

Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.

Así poseo yo meses de vanidad, Y noches de trabajo me dieron por cuenta.

Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással *reggeli* szürkületig.

Cuando estoy acostado, digo: ¿Cuándo me levantaré? Y mide mi corazón la noche, Y estoy harto de devaneos hasta el alba.

Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.

Mi carne está vestida de gusanos, y de costras de polvo; Mi piel hendida y abominable.

Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.

Y mis días fueron más ligeros que la lanzadera del tejedor, Y fenecieron sin esperanza.

Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.

Acuérdate que mi vida es viento, Y que mis ojos no volverán á ver el bien.

Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám *veted* szemed, de már nem vagyok!

Los ojos de los que me ven, no me verán más: Tus ojos sobre mí, y dejaré de ser.

A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a *sír*ba, nem jő fel *többé.*

La nube se consume, y se va: Así el que desciende al sepulcro no subirá;

Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.

No tornará más á su casa, Ni su lugar le conocerá más.

Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.

Por tanto yo no reprimiré mi boca; Hablaré en la angustia de mi espíritu, Y quejaréme con la amargura de mi alma.

Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?

¿Soy yo la mar, ó ballena, Que me pongas guarda?

Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:

Cuando digo: Mi cama me consolará, Mi cama atenuará mis quejas;

Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;

Entonces me quebrantarás con sueños, Y me turbarás con visiones.

Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.

Y así mi alma tuvo por mejor el ahogamiento, Y quiso la muerte más que mis huesos.

Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.

Aburríme: no he de vivir yo para siempre; Déjame, pues que mis días son vanidad.

Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?

¿Qué es el hombre, para que lo engrandezcas, Y que pongas sobre él tu corazón,

Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.

Y lo visites todas las mañanas, Y todos los momentos lo pruebes?

Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?

¿Hasta cuándo no me dejarás, Ni me soltarás hasta que trague mi saliva?

Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.

Pequé, ¿qué te haré, oh Guarda de los hombres? ¿Por qué me has puesto contrario á ti, Y que á mí mismo sea pesado?

És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.

¿Y por qué no quitas mi rebelión, y perdonas mi iniquidad? Porque ahora dormiré en el polvo, Y si me buscares de mañana, ya no seré.