Job 14

Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.

EL HOMBRE nacido de mujer, Corto de días, y harto de sinsabores:

Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.

Que sale como una flor y es cortado; Y huye como la sombra, y no permanece.

Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?

¿Y sobre éste abres tus ojos, Y me traes á juicio contigo?

Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.

¿Quién hará limpio de inmundo? Nadie.

Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.

Ciertamente sus días están determinados, y el número de sus meses está cerca de ti: Tú le pusiste términos, de los cuales no pasará.

Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.

Si tú lo dejares, él dejará de ser: Entre tanto deseará, como el jornalero, su día.

Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.

Porque si el árbol fuere cortado, aún queda de él esperanza; retoñecerá aún, Y sus renuevos no faltarán.

Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:

Si se envejeciere en la tierra su raíz, Y su tronco fuere muerto en el polvo,

A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.

Al percibir el agua reverdecerá, Y hará copa como planta.

De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?

Mas el hombre morirá, y será cortado; Y perecerá el hombre, ¿y dónde estará él?

Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:

Las aguas de la mar se fueron, Y agotóse el río, secóse.

Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.

Así el hombre yace, y no se tornará á levantar: Hasta que no haya cielo no despertarán, Ni se levantarán de su sueño.

Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!

¡Oh quién me diera que me escondieses en el sepulcro, Que me encubrieras hasta apaciguarse tu ira, Que me pusieses plazo, y de mí te acordaras!

Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? *Akkor* az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.

Si el hombre muriere, ¿volverá á vivir? Todos los días de mi edad esperaré, Hasta que venga mi mutación.

Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.

Aficionado á la obra de tus manos, Llamarás, y yo te responderé.

De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!

Pues ahora me cuentas los pasos, Y no das tregua á mi pecado.

Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.

Tienes sellada en saco mi prevaricación, Y coacervas mi iniquidad.

Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;

Y ciertamente el monte que cae se deshace, Y las peñas son traspasadas de su lugar;

A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.

Las piedras son desgastadas con el agua impetuosa, Que se lleva el polvo de la tierra: de tal manera haces tú perecer la esperanza del hombre.

Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.

Para siempre serás más fuerte que él, y él se va; Demudarás su rostro, y enviaráslo.

Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.

Sus hijos serán honrados, y él no lo sabrá; Ó serán humillados, y no entenderá de ellos.

Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.

Mas su carne sobre él se dolerá, Y entristecerse ha en él su alma.