Job 24

Miért is nem titkolja el a Mindenható az ő *büntetésének* idejét, és miért is nem látják meg az őt ismerők az ő *ítéletének* napjait?!

Pentruce nu păzeşte Cel Atotputernic vremurile de judecată, şi dece nu văd ceice -L cunosc zilele Lui de pedeapsă?

A határokat odább tolják, a nyájat elrabolják és legeltetik.

Sînt unii cari mută hotarele, fură turmele, şi le pasc;

Az árvák szamarát elhajtják, *és* az özvegynek ökrét zálogba viszik.

iau măgarul orfanului, iau zălog vaca văduvei;

Lelökik az útról a szegényeket, *és* a föld nyomorultjai együtt lappanganak.

îmbrîncesc din drum pe cei lipsiţi, silesc pe toţi nenorociţii din ţară să se ascundă.

Ímé, mint a vad szamarak a sivatagban, úgy mennek ki munkájukra élelmet keresni; a puszta ad nékik kenyeret fiaik számára.

Şi aceştia, ca măgarii sălbatici din pustie, ies dimineaţa la lucru să caute hrană, şi în pustie trebuie să caute pînea pentru copiii lor.

A mezőn a más vetését aratják, és a gonosznak szőlőjét szedik.

Taie nutreţul care a mai rămas pe cîmp, culeg ciorchinele rămase pe urma culegătorilor în via celui nelegiuit.

Mezítelenül hálnak, testi ruha nélkül, még a hidegben sincs takarójuk.

Îi apucă noaptea în umezeală, fără îmbrăcăminte, fără învelitoare împotriva frigului.

A hegyi zápor csurog le rólok, s hajlékuk nem lévén, a sziklát ölelik.

Îi pătrunde ploaia munţilor, şi, neavînd alt adăpost, se ghemuiesc lîngă stînci.

Elszakítják az emlőtől az árvát, és a szegényen levőt zálogba viszik.

Aceia smulg pe orfan dela ţîţă, iau zălog tot ce are săracul.

Mezítelenül járnak, ruha nélkül, és éhesen vonszolják a kévét.

Şi săracii umblă goi de tot, fără îmbrăcăminte, strîng snopii şi -s flămînzi;

Az ő kerítéseik közt ütik az olajat, és tapossák a kádakat, de szomjuhoznak.

în grădinile nelegiuitului ei fac untdelemn, calcă teascul, şi le este sete;

A városból haldoklók rimánkodnak, a megsebzettek lelke kiált, de Isten nem törődik e méltatlansággal.

în cetăţi se aud vaietele celor ce mor, sufletul celor răniţi strigă... Şi Dumnezeu nu ia seama la aceste mişelii!

Ezek pártot ütöttek a világosság ellen, utait nem is ismerik, nem ülnek annak ösvényein.

Alţii sînt vrăjmaşi ai luminii, nu cunosc căile ei, nu umblă pe cărările ei.

Napkeltekor fölkel a gyilkos, megöli a szegényt és szűkölködőt, éjjel pedig olyan, mint a tolvaj.

Ucigaşul se scoală în revărsatul zorilor, ucide pe cel sărac şi lipsit, şi noaptea fură.

A paráznának szeme pedig az alkonyatot lesi, mondván: Ne nézzen szem reám, és arczára álarczot teszen.

Ochiul preacurvarului pîndeşte amurgul: ,Nimeni nu mă va vedea,` zice el, şi îşi pune o măhramă pe faţă.

Setétben tör be a házakba; nappal elzárkóznak, nem szeretik a világosságot.

Noaptea sparg casele, ziua stau închişi; se tem de lumină.

Sőt inkább a reggel nékik olyan, mint a halálnak árnyéka, mert megbarátkoztak a halál árnyékának félelmeivel.

Pentru ei, dimineaţa este umbra morţii, şi cînd o văd, simt toate spaimele morţii.

Könnyen siklik tova a víz színén, birtoka átkozott a földön, nem tér a szőlőkbe vivő útra.

Dar nelegiuitul alunecă uşor pe faţa apelor, pe pămînt n'are decît o parte blestemată, şi niciodată n'apucă pe drumul celor vii!

Szárazság és hőség nyeli el a hó vizét, a pokol azokat, a kik vétkeznek.

Cum sorb seceta şi căldura apele zăpezii, aşa înghite locuinţa morţilor pe cei ce păcătuiesc.

Elfelejti őt az anyaméh, féregnek lesz édességévé, nem emlékeznek róla többé, és összetörik, mint a reves fa,

Pîntecele mamei îl uită, viermii se ospătează cu el, nimeni nu-şi mai aduce aminte de el! Nelegiuitul este sfărîmat ca un copac,

A ki megrontotta a meddőt, a ki nem szül, és az özvegygyel jót nem tett.

el, care pradă pe femeia stearpă şi fără copii, el care nu face nici un bine văduvei!...

De megtámogatja erejével a hatalmasokat; felkel az, pedig nem bízott már az élethez.

Şi totuş, Dumnezeu prin puterea Lui lungeşte zilele celor sîlnici, şi iată -i în picioare cînd nu mai trăgeau nădejde de viaţă;

Biztonságot ad néki, hogy támaszkodjék, de szemei vigyáznak azoknak útjaira.

El le dă linişte şi încredere, are privirile îndreptate spre căile lor.

Magasra emelkednek, egy kevés idő és már nincsenek! Alásülylyednek, mint akárki és elenyésznek; és levágattatnak, mint a búzakalász.

S'au ridicat; şi într'o clipă nu mai sînt, cad, mor ca toţi oamenii, sînt tăiaţi ca spicele coapte.

Avagy nem így van-é? Ki hazudtolhatna meg engem, és tehetné semmivé beszédemet?

Nu este aşa? Cine mă va dovedi de minciună, cine-mi va nimici cuvintele mele?``