I Peter 4

Minthogy azért Krisztus testileg szenvedett, fegyverkezzetek fel ti is azzal a gondolattal, hogy a ki testileg szenved, megszűnik a bűntől,
Hogy többé ne embereknek kívánságai, hanem Isten akarata szerint éljétek a testben hátralevő időt.
Mert elég nékünk, hogy életünk elfolyt idejében a pogányok akaratát cselekedtük, járván feslettségekben, kívánságokban, részegségekben, dobzódásokban, ivásokban és undok bálványimádásokban.
A mi miatt csudálkoznak, hogy nem futtok velök együtt a kicsapongásnak ugyanabba az áradatába, szitkozódván.
A kik számot adnak majd annak, a ki készen van megítélni élőket és holtakat.
Mert azért hirdettetett az evangyéliom a holtaknak is, hogy megítéltessenek emberek szerint testben, de éljenek Isten szerint lélekben.
A vége pedig mindennek közel van. Annakokáért legyetek mértékletesek és józanok, hogy imádkozhassatok.
Mindenek előtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti szeretetre; mert a szeretet sok vétket elfedez.
*Legyetek* egymáshoz vendégszeretők, zúgolódás nélkül.
Kiki amint kegyelmi ajándékot kapott, *úgy* sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai;
Ha valaki szól, mintegy Isten ígéit *szólja:* ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel *szolgáljon,* a melyet Isten ád: hogy mindenben dícsőíttessék a Jézus Krisztus által, a kinek dicsőség és hatalom örökkön-örökké. Ámen.
Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, a mely próbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémületes dolog történnék veletek;
Sőt, a mennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is vígadozva örvendezhessetek.
Boldogok *vagytok,* ha Krisztus nevéért gyaláznak titeket; mert megnyugszik rajtatok a dicsőségnek és az Istennek Lelke, *a mit* amazok káromolnak ugyan, de ti dicsőítitek azt.
Mert senki se szenvedjen közületek mint gyilkos, vagy tolvaj, vagy gonosztévő, vagy mint más dolgába avatkozó:
Ha pedig mint keresztyén *szenved,* ne szégyelje, sőt dicsőítse azért az Istent.
Mert *itt* az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán: ha pedig először mi rajtunk *kezdődik,* mi lesz azoknak a végök, a kik nem engedelmeskednek az Isten evangyéliomának?
És ha az igaz *is* alig tartatik meg, hová lesz az istentelen és bűnös?
Annakokáért a kik az Isten akaratából szenvednek is, ajánlják *néki* lelköket mint hű teremtőnek, jót cselekedvén.