Psalms 137

Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

Junto aos rios de Babilônia, ali nos assentamos e nos pusemos a chorar, recordando-nos de Sião.

A fűzfákra, közepette, *oda* függesztettük hárfáinkat,

Nos salgueiros que há no meio dela penduramos as nossas harpas,

Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, *mondván:* Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

pois ali aqueles que nos levaram cativos nos pediam canções; e os que nos atormentavam, que os alegrássemos, dizendo: Cantai-nos um dos cânticos de Sião.

Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

Mas como entoaremos o cântico do Senhor em terra estrangeira?

Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

Se eu me esquecer de ti, ó Jerusalém, esqueça-se a minha destra da sua destreza.

Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

Apegue-se-me a língua ao céu da boca, se não me lembrar de ti, se eu não preferir Jerusalém à minha maior alegria.

Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

Lembra-te, Senhor, contra os edomitas, do dia de Jerusalém, porque eles diziam: Arrasai-a, arrasai-a até os seus alicerces.

Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

Ah! Filha de Babilônia, devastadora; feliz aquele que te retribuir consoante nos fizeste a nós;

Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!

feliz aquele que pegar em teus pequeninos e der com eles nas pedra.