Psalms 139

Az éneklőmesternek, Dávid zsoltára. Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz.

Til sangmesteren; av David; en salme. Herre, du ransaker mig og kjenner mig.

Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat.

Enten jeg sitter, eller jeg står op, da vet du det; du forstår min tanke langt fra.

Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.

Min sti og mitt leie gransker du ut, og du kjenner grant alle mine veier.

Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!

For det er ikke et ord på min tunge - se, Herre, du vet det alt sammen.

Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.

Bakfra og forfra omgir du mig, og du legger din hånd på mig.

Csodálatos előttem *e* tudás, magasságos, nem érthetem azt.

Å forstå dette er mig for underlig, det er for høit, jeg makter det ikke.

Hová menjek a te lelked elől és a te orczád elől hova fussak?

Hvor skal jeg gå fra din Ånd, og hvor skal jeg fly fra ditt åsyn?

Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy.

Farer jeg op til himmelen så er du der, og vil jeg rede mitt leie i dødsriket, se, da er du der.

Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:

Tar jeg morgenrødens vinger, og vil jeg bo ved havets ytterste grense,

Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.

så fører også der din hånd mig, og din høire hånd holder mig fast.

Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz,

Og sier jeg: Mørket skjule mig, og lyset omkring mig bli natt -

A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.

så gjør heller ikke mørket det for mørkt for dig, og natten lyser som dagen, mørket er som lyset.

Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.

For du har skapt mine nyrer, du virket mig i min mors liv.

Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.

Jeg priser dig fordi jeg er virket på forferdelig underfull vis; underfulle er dine gjerninger, og min sjel kjenner det såre vel.

Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, *mintegy* a föld mélyében.

Mine ben var ikke skjult for dig da jeg blev virket i lønndom, da jeg blev kunstig virket i jordens dyp.

Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.

Da jeg bare var foster, så dine øine mig, og i din bok blev de alle opskrevet de dager som blev fastsatt da ikke en av dem var kommet.

És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája!

Hvor vektige dine tanker er for mig, Gud, hvor store deres summer!

Számlálgatom őket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.

Vil jeg telle dem, så er de flere enn sand; jeg våkner op, og jeg er ennu hos dig.

Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tőlem!

Gud, gid du vilde drepe den ugudelige, og I blodtørstige menn, vik fra mig -

A kik gonoszul szólnak felőled, *és nevedet* hiába veszik fel, a te ellenségeid.

de som nevner ditt navn til å fremme onde råd, som bruker det til løgn, dine fiender!

Ne gyűlöljem-é, Uram, a téged gyűlölőket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é?

Skulde jeg ikke hate dem som hater dig, Herre, og avsky dem som reiser sig imot dig?

Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek!

Jeg hater dem med et fullkomment hat; de er mine fiender.

Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!

Ransak mig, Gud, og kjenn mitt hjerte! Prøv mig og kjenn mine mangehånde tanker,

És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!

og se om jeg er på fortapelsens vei, og led mig på evighetens vei!