Job 27

Jób pedig folytatá az ő beszédét, monda:

Og Job blev ved å fremføre sin visdomstale og sa:

Él az Isten, a ki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, a ki keserűséggel illette az én lelkemet,

Så sant Gud lever, som har tatt min rett fra mig, den Allmektige, som har voldt mig bitter sorg

Hogy mindaddig, a míg az én lelkem én bennem van, és az Istennek lehellete van az én orromban;

- for ennu er hele mitt livspust i mig og den Allmektiges ånde i min nese - :

Az én ajakim nem szólnak álnokságot, és az én nyelvem nem mond csalárdságot!

Mine leber taler ikke urett, og min tunge taler ikke svik.

Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak néktek! A míg lelkemet ki nem lehelem, ártatlanságomból magamat ki nem tagadom.

Det være langt fra mig å gi eder rett! Inntil jeg opgir ånden, lar jeg ikke min brødefrihet tas fra mig.

Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem.

Jeg holder fast på min rettferdighet og slipper den ikke; mitt hjerte laster mig ikke for nogen av mine dager.

Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és a ki ellenem támad, mint az álnok.

La min fiende stå der som en ugudelig, og min motstander som en urettferdig!

Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az ő lelkét?

For hvad håp har den gudløse, når Gud avskjærer hans liv, når han tar hans sjel fra ham?

Meghallja-é kiáltását az Isten, ha eljő a nyomorúság reá?

Hører vel Gud hans skrik når trengsel kommer over ham?

Vajjon gyönyörködhetik-é a Mindenhatóban; segítségül hívhatja-é mindenkor az Istent?

Eller kan han glede sig i den Allmektige, kan han påkalle Gud til enhver tid?

Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; a mik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el.

Jeg vil lære eder om Guds hånd; jeg vil ikke dølge hvad den Allmektige har i sinne.

Ímé, ti is mindnyájan látjátok: miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?!

I har jo alle selv sett det; hvorfor fører I da så tom en tale?

Ez a gonosz embernek osztályrésze Istentől, és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, a melyet elvesznek:

Dette er det ugudelige menneskes lodd hos Gud og den arv som voldsmennene får av den Allmektige:

Ha megsokasulnak is az ő fiai, a kardnak *sokasulnak meg,* és az ő magzatai nem lakhatnak jól kenyérrel sem.

Får han mange barn, så er de hjemfalt til sverdet; hans ætlinger får ikke brød å mette sig med.

Az ő maradékai dögvész miatt temettetnek el, és az ő özvegyeik meg sem siratják.

De av dem som slipper unda, legges i graven ved pest, og enkene holder ikke sørgefest over dem.

Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat:

Når han dynger op sølv som støv og samler sig klær som lere,

Összeszerezheti *ugyan,* de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.

så blir det de rettferdige som klær sig med det han har samlet, og sølvet skal de skyldfrie dele.

Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a csősz-csinálta kunyhó.

Som møllet har han bygget sitt hus og som den hytte en markvokter lager sig.

Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; felnyitja szemeit és semmije sincsen.

Rik legger han sig, og intet er tatt bort; han slår sine øine op, og det er der ikke.

Meglepi őt, mint az árvíz, a félelem, éjjel ragadja el a zivatar.

Som en vannflom innhenter redsler ham, om natten fører en storm ham bort.

Felkapja őt a keleti szél és elviszi, elragadja őt helyéről.

Østenvinden løfter ham op, så han farer avsted, og den blåser ham bort fra hans sted.

*Nyilakat* szór reá és nem kiméli; futva kell futnia keze elől.

Gud skyter sine piler mot ham og sparer ham ikke; for hans hånd flyr han i hast.

Csapkodják felette kezeiket, és kisüvöltik őt az ő lakhelyéből.

Folk klapper i hendene og håner ham og piper ham bort fra hans sted.