Job 24

Miért is nem titkolja el a Mindenható az ő *büntetésének* idejét, és miért is nem látják meg az őt ismerők az ő *ítéletének* napjait?!
Hvorfor lar den Allmektige aldri sine straffetider komme? Og hvorfor får de som kjenner ham, ikke se hans dager?
A határokat odább tolják, a nyájat elrabolják és legeltetik.
Folk flytter grenseskjell; de raner fe og fører det på beite.
Az árvák szamarát elhajtják, *és* az özvegynek ökrét zálogba viszik.
Farløses asen driver de bort; enkens okse tar de i pant.
Lelökik az útról a szegényeket, *és* a föld nyomorultjai együtt lappanganak.
Fattigfolk trenger de ut av veien; alle de saktmodige i landet må skjule sig.
Ímé, mint a vad szamarak a sivatagban, úgy mennek ki munkájukra élelmet keresni; a puszta ad nékik kenyeret fiaik számára.
Ja, som villesler i ørkenen går de ut til sin gjerning og leter efter føde; ødemarken gir dem brød til barna.
A mezőn a más vetését aratják, és a gonosznak szőlőjét szedik.
På marken høster de den ugudeliges fôr, og i hans vingård holder de efterhøst.
Mezítelenül hálnak, testi ruha nélkül, még a hidegben sincs takarójuk.
Nakne overnatter de uten klær og uten dekke i kulden.
A hegyi zápor csurog le rólok, s hajlékuk nem lévén, a sziklát ölelik.
Av skyllregnet på fjellet blir de våte, og fordi de ikke har noget annet ly, trykker de sig inn til berget.
Elszakítják az emlőtől az árvát, és a szegényen levőt zálogba viszik.
Den farløse rives bort fra mors bryst, og armingens klær blir tatt som pant.
Mezítelenül járnak, ruha nélkül, és éhesen vonszolják a kévét.
Nakne går de, uten klær, og sultne bærer de kornbånd.
Az ő kerítéseik közt ütik az olajat, és tapossák a kádakat, de szomjuhoznak.
Mellem de ugudeliges murer perser de olje; de treder vinpersene og tørster.
A városból haldoklók rimánkodnak, a megsebzettek lelke kiált, de Isten nem törődik e méltatlansággal.
Fra byen lyder døendes stønn, og de hårdt sårede skriker om hjelp; men Gud enser ikke slik urett.
Ezek pártot ütöttek a világosság ellen, utait nem is ismerik, nem ülnek annak ösvényein.
Andre er fiender av lyset; de kjenner ikke dets veier og holder sig ikke på dets stier.
Napkeltekor fölkel a gyilkos, megöli a szegényt és szűkölködőt, éjjel pedig olyan, mint a tolvaj.
Før dag står morderen op, slår ihjel den som er arm og fattig, og om natten er han som tyven.
A paráznának szeme pedig az alkonyatot lesi, mondván: Ne nézzen szem reám, és arczára álarczot teszen.
Horkarlens øie speider efter skumringen; han sier: Intet øie ser mig, og han dekker sitt ansikt til.
Setétben tör be a házakba; nappal elzárkóznak, nem szeretik a világosságot.
I mørket bryter de inn i husene, om dagen lukker de sig inne; lyset vil de ikke vite av.
Sőt inkább a reggel nékik olyan, mint a halálnak árnyéka, mert megbarátkoztak a halál árnyékának félelmeivel.
For nattens mørke er morgen for dem alle; de er velkjente med nattemørkets redsler.
Könnyen siklik tova a víz színén, birtoka átkozott a földön, nem tér a szőlőkbe vivő útra.
Hastig rives de med av strømmen; forbannet blir deres arvedel i landet; de ferdes ikke mere på veien til vingårdene.
Szárazság és hőség nyeli el a hó vizét, a pokol azokat, a kik vétkeznek.
Tørke og hete sluker snevann, dødsriket dem som synder.
Elfelejti őt az anyaméh, féregnek lesz édességévé, nem emlékeznek róla többé, és összetörik, mint a reves fa,
Hans mors liv glemmer ham, makken fortærer ham med lyst, ingen minnes ham mere, og ondskapen blir som et splintret tre.
A ki megrontotta a meddőt, a ki nem szül, és az özvegygyel jót nem tett.
Slik går det med den som har plyndret den ufruktbare, som ikke fødte, og aldri har gjort godt mot enker.
De megtámogatja erejével a hatalmasokat; felkel az, pedig nem bízott már az élethez.
Men Gud opholder voldsmennene lenge med sin kraft; de reiser sig igjen, skjønt de mistvilte om livet.
Biztonságot ad néki, hogy támaszkodjék, de szemei vigyáznak azoknak útjaira.
Han lar dem leve i trygghet og støtter dem; hans øine våker over deres veier.
Magasra emelkednek, egy kevés idő és már nincsenek! Alásülylyednek, mint akárki és elenyésznek; és levágattatnak, mint a búzakalász.
De stiger høit; en liten stund, så er de ikke mere; de segner og dør som alle andre, og som aks-toppen skjæres de av.
Avagy nem így van-é? Ki hazudtolhatna meg engem, és tehetné semmivé beszédemet?
Og er det nu ikke så, hvem gjør mig da til løgner og mitt ord til intet?