Job 7

Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
He teka ranei kua takoto he pakanga mo te tangata i runga i te whenua, he rite ano ona ra ki nga ra o te kaimahi?
A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
E rite ana ki te pononga, e matenui nei ki te atarangi, ki te kaimahi, e tumanako nei ki te utu mo tana mahi;
Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
Koia toku rite, ka whiwhi nei ki nga marama horihori, a he mauiui nga po kua whakaritea moku.
Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással *reggeli* szürkületig.
Ka takoto ahau, ka mea ahau, A hea ahau ara ai? he roa ia te po; heoi ka tahurihuri kau ahau a ao noa.
Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
Ko te kakahu mo oku kikokiko he kutukutu, he pokuru oneone; ka kukuti toku kiri, a ka ngatata ano.
Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
Ko oku ra hohoro atu i te rakau a te kaiwhatu; pau ake, te ai he tumanakohanga atu.
Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
Kia mahara he hau oku ra; heoi ano kitenga o toku kanohi i te pai.
Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám *veted* szemed, de már nem vagyok!
Ko te kanohi o te tangata e kite ana i ahau, heoi ano tona tirohanga mai ki ahau: kei runga i ahau ou kanohi, heoi kahore iho ahau.
A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a *sír*ba, nem jő fel *többé.*
Memeha atu te kapua, ngaro atu: he pera ano te tangata e haere ana ki te urupa; e kore e hoki ake.
Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
E kore ia e hoki mai ano ki tona whare, e kore ano tona wahi e mahara ki a ia i muri.
Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
Na e kore e kaiponuhia e ahau toku mangai; ka korero ahau i toku wairua e mamae nei; ka tangi i te kawa i toku ngakau.
Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
He moana ranei ahau, he tohora, i mea ai koe i te kaitirotiro moku/
Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
Ki te mea ahau, kei toku moenga ahau te marie ai, ma toku takotoranga e whakamama taku tangi;
Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
Na ka whakahaehaetia ahau e koe ki nga moe, ka whakawehia ahau ki nga mea e whakakitea mai.
Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
A ki ta toku wairua he pai te tarona; pai ake te mate i enei wheua oku.
Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
E whakarihariha ana ahau ki toku ora; kahore oku hiahia kia ora tonu ahau: waiho noa iho ahau, he mea teka noa hoki oku ra.
Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
He aha te tangata, i whakanuia ai e koe? i anga ai tou ngakau ki a ia?
Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
I titiro ai koe i a ia i tenei ata, i tenei ata, i honohono ai tau whakamatautau i a ia?
Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
Kia pehea ake te roa ou kahore nei e tahuri atu i ahau, oku kahore nei e waiho noa iho e koe, kia horomia ai toku huware?
Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
Mehemea kua hara ahau, kia aha atu ahau ki a koe, e te kaitiaki o nga tangata? he aha ahau i waiho ai e koe hei patunga mau i taimaha iho ai ahau ki ahau ano.
És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
He aha koe te whakarere noa ai i toku he, te whakapahemo ai i toku kino? Akuanei hoki ahau moe ai ki te puehu, a ka ata rapu koe i ahau, otiia kahore noa iho ahau.