Job 6

Jób pedig felele, és monda:

Na ka whakautu a Hopa, ka mea,

Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!

Aue, me i ata paunatia toku mamae, me i huihuia, me i whakairihia toku aitua ki te pauna!

Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.

Na inaianei taimaha ake i te onepu o te moana: heoi he ohorere rawa aku kupu.

Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.

Kei roto hoki i ahau nga pere a te Kaha Rawa, inumia ake e toku wairua to ratou paihana: rarangi tonu mai nga whakawehi a te Atua hei hoariri moku.

Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett?

E tangi ano ranei te kaihe mohoao i te mea kei te tarutaru ia? e tangi ano ranei te kau i te mea e kai ana?

Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?

E taea ranei te kai, te mea kahore nei ona ha, ki te kahore he tote? He reka ranei te whakakahukahu o te hua manu?

Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!

Hore rawa toku wairua e mea kia pa atu ki ena; to ratou rite ki ahau kei te kai whakarihariha.

Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;

Aue, me i riro mai taku i tono ai, me i homai e te Atua taku e tumanako nei!

És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!

Me i pai hoki te Atua kia whakangaromia ahau, kia tukua mai tona ringa hei hatepe i ahau!

Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.

Penei kua ai ano he whakamarie moku; ae, ka tino hari ahau ki te mamae, kahore nei e tohu i ahau: kihai hoki nga kupu a te Mea Tapu i huna e ahau.

Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?!

He aha toku kaha, e tatari ai ahau? He aha hoki toku mutunga, e whakamanawanui ai ahau?

Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é?

He kaha kohatu ranei toku kaha? He parahi ranei oku kikokiko?

Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?!

Ehara ranei i te mea kahore he awhina moku i roto i ahau, a kua oti te ngoi te pei i roto i ahau?

A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.

Ko te tangata e ngoikore ana te ngakau kia puta mai te aroha o tona hoa ki a ia, ahakoa kua mahue i a ia te wehi i te Kaha Rawa.

Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.

He mahi tinihanga ta oku teina, he pera me ta te awa; rere ana ratou ano he waipuke awaawa,

A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben *olvadt* hó hömpölyög;

Kua mangu nei i te hukapapa, ngaro ana te hukarere i roto.

Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.

I te wa e mahana ai, ka memeha atu; i te weraweratanga, moti iho ratou i to ratou wahi.

Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba *utánok* és elvesznek.

Ka peka ke nga tira e haere ana ra reira; riro ana ki te kore, a ngaro iho.

Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.

Tirotirohia ana e nga tira o Tema; taria atu ana e nga tangata haere o Hepa.

Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.

Whakama ana ratou mo ratou i whakamanawa atu ki reira; te taenga ki aua awa, kanakana kau ana.

Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.

Na he kahore noa iho koutou; ka kite koutou i te mea whakamataku, a ka wehi.

Hát mondtam-é: adjatok nékem *valamit,* és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?

I mea ranei ahau, Homai ki ahau? He hakari ranei maku e homai i o koutou rawa?

Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem?

I mea ranei, whakaorangia ahau i te ringa o te hoariri? Hokona ahau i roto i te ringa o te kaitukino?

Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.

Whakaakona ahau, a ka whakarongo puku ahau; whakaaturia ki ahau te mea i he ai ahau.

Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?

Ano te kaha o nga kupu tika! Ko te aha ia te riria ana e a koutou kupu?

Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!

E mea ana ranei koutou kia riria nga kupu? he hau kau nei hoki nga korero a te tangata kua pau ona whakaaro.

Még az árvának is néki esnétek, és *sírt* ásnátok a ti barátotoknak is?!

Ae ra, e mea ana koutou ki te maka rota mo nga pani, ki te mea i to koutou hoa hei taonga hokohoko.

Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?

Na whakaae mai, titiro mai ki ahau; he pono hoki e kore ahau e korero teka ki to koutou kanohi.

Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.

Tena ra, tahuri mai; kaua hoki te he e waiho; ina, tahuri mai, he tika hoki taku take.

Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?

He he koia kei toku arero? e kore ranei toku hinengaro e mohio ki nga mea whanoke?