Job 7

Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?

Le sort de l'homme sur la terre est celui d'un soldat, Et ses jours sont ceux d'un mercenaire.

A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:

Comme l'esclave soupire après l'ombre, Comme l'ouvrier attend son salaire,

Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.

Ainsi j'ai pour partage des mois de douleur, J'ai pour mon lot des nuits de souffrance.

Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással *reggeli* szürkületig.

Je me couche, et je dis: Quand me lèverai-je? quand finira la nuit? Et je suis rassasié d'agitations jusqu'au point du jour.

Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.

Mon corps se couvre de vers et d'une croûte terreuse, Ma peau se crevasse et se dissout.

Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.

Mes jours sont plus rapides que la navette du tisserand, Ils s'évanouissent: plus d'espérance!

Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.

Souviens-toi que ma vie est un souffle! Mes yeux ne reverront pas le bonheur.

Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám *veted* szemed, de már nem vagyok!

L'oeil qui me regarde ne me regardera plus; Ton oeil me cherchera, et je ne serai plus.

A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a *sír*ba, nem jő fel *többé.*

Comme la nuée se dissipe et s'en va, Celui qui descend au séjour des morts ne remontera pas;

Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.

Il ne reviendra plus dans sa maison, Et le lieu qu'il habitait ne le connaîtra plus.

Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.

C'est pourquoi je ne retiendrai point ma bouche, Je parlerai dans l'angoisse de mon coeur, Je me plaindrai dans l'amertume de mon âme.

Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?

Suis-je une mer, ou un monstre marin, Pour que tu établisses des gardes autour de moi?

Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:

Quand je dis: Mon lit me soulagera, Ma couche calmera mes douleurs,

Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;

C'est alors que tu m'effraies par des songes, Que tu m'épouvantes par des visions.

Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.

Ah! je voudrais être étranglé! Je voudrais la mort plutôt que ces os!

Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.

Je les méprise!... je ne vivrai pas toujours... Laisse-moi, car ma vie n'est qu'un souffle.

Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?

Qu'est-ce que l'homme, pour que tu en fasses tant de cas, Pour que tu daignes prendre garde à lui,

Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.

Pour que tu le visites tous les matins, Pour que tu l'éprouves à tous les instants?

Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?

Quand cesseras-tu d'avoir le regard sur moi? Quand me laisseras-tu le temps d'avaler ma salive?

Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.

Si j'ai péché, qu'ai-je pu te faire, gardien des hommes? Pourquoi me mettre en butte à tes traits? Pourquoi me rendre à charge à moi-même?

És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.

Que ne pardonnes-tu mon péché, Et que n'oublies-tu mon iniquité? Car je vais me coucher dans la poussière; Tu me chercheras, et je ne serai plus.