II Peter 3

Ez immár második levélírásom néktek, szeretteim, amelylyel a ti tiszta gondolkozástokat emlékeztetés által serkentgetem;
ای عزیزان، این دومین نامه‌ای است كه به شما می‌نویسم. در هر دو نامه سعی كردم كه با یادآوری این مطالب، افكار پاک شما را برانگیزانم.
Hogy megemlékezzetek a szent prófétáktól ezelőtt mondott beszédekről, és az Úrnak és Megtartónak általunk, az apostolok által közölt parancsolatjáról:
می‌خواهم سخنانی را كه انبیای مقدّس در گذشته گفته‌اند و فرمانی را كه خداوند و نجات‌دهندهٔ ما به وسیلهٔ رسولان خود به شما داد به‌خاطر شما بیاورم.
Tudván először azt, hogy az utolsó időben csúfolkodók támadnak, a kik saját kívánságaik szerint járnak,
قبل از هر چیز باید بدانید كه در زمان آخر اشخاصی پیدا خواهند شد كه ایمان شما را مسخره خواهند نمود، چون تحت فرمان شهوات پلید خود زندگی می‌کنند و
És ezt mondják: Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert a mióta az atyák elhunytak, minden azonképen marad a teremtés kezdetétől fogva.
خواهند گفت: «آن کسی‌که وعده داد كه می‌آید، كجاست؟ از زمانی‌که نیاکان ما مردند، همه‌چیز هنوز همان‌طور است كه از زمان خلقت دنیا بوده است!»
Mert kész-akarva nem tudják azt, hogy egek régtől fogva voltak, és föld, mely vízből és víz által állott elő az Isten szavára;
عمداً این حقیقت را فراموش می‌کنند كه خدا در قدیم تكلّم فرمود و آسمانها و زمین آفریده شد و زمین از آب ساخته شد و وجودش به آب بسته است
A melyek által az akkori világ vízzel elboríttatván elveszett:
و همچنین با آب بود، یعنی آب سیل كه دنیای كهن ویران شد.
A mostani egek pedig és a föld, ugyanazon szó által megkíméltettek, tűznek tartatván fenn, az ítéletnek és az istentelen emberek romlásának napjára.
امّا این آسمان و زمینی كه اكنون می‌‌بینید به وسیلهٔ همان كلام خدا نگاه داشته می‌شود تا در روزی كه بدكاران داوری خواهند شد و به كیفر خود یعنی هلاكت خواهند رسید، با آتش نابود شود.
Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő mint egy nap.
امّا ای عزیزان، این حقیقت از شما پنهان نماند كه در نظر خداوند یک روز مثل هزار سال و هزار سال مثل یک روز می‌باشد.
Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elveszszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.
خداوند در انجام آنچه وعده داده است آن‌چنان‌که بعضی‌ها گمان می‌کنند تأمّل نمی‌کند، بلكه با صبر شما را تحمّل می‌نماید، زیرا نمی‌خواهد كسی نابود شود بلكه مایل است همه از گناهانشان توبه كنند.
Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, a mikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek.
روز خداوند مانند یک دزد خواهد آمد. در آن روز آسمانها با صدای باد شدید ناپدید خواهند شد، عناصر سوخته ‌شده، از بین خواهند رفت و زمین با هرچه در آن است، ذوب خواهد گشت.
Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben,
حال كه همهٔ این چیزها به این صورت نابود خواهند شد، زندگی شما باید چقدر پاک و خداپسندانه باشد!
A kik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét, a melyért az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak!
و شما باید در انتظار روز خدا باشید و طوری كار كنید كه آن روز زودتر برسد، آن روزی كه آسمانها خواهند سوخت و نابود خواهند شد و عناصر از حرارت آن ذوب خواهند گردید.
De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, a melyekben igazság lakozik.
امّا خدا آسمانهای تازه و زمینی تازه وعده داده است كه در آنها نیكی مطلق مستقر خواهد بود و ما در انتظار اینها هستیم.
Annakokáért szeretteim, ezeket várván , igyekezzetek, hogy szeplő nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben.
پس ای دوستان من، چون در انتظار آن روز هستید نهایت كوشش خود را بنمایید كه خدا شما را در آن روز با رفتاری صلح‌جویانه و پاک و بی‌عیب بیابد.
És a mi Urunknak hosszútűrését idvességnek tartsátok; a miképen a mi szeretett atyánkfia Pál is írt néktek a néki adott bölcsesség szerint.
خاطرجمع باشید كه صبر و حوصلهٔ خداوند ما برای نجات شماست. همچنان‌که برادر عزیز ما پولس نیز با استفاده از حكمتی كه خدا به او عنایت كرد به شما نوشته است.
Szinte minden levelében is, a mikor ezekről beszél azokban; a melyekben vannak némely nehezen érthető dolgok, a miket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is, a magok vesztére.
او در تمام نامه‌های خود دربارهٔ این چیزها می‌نویسد. در این نامه‌ها گاهی مطالب دشواری هست كه مردمان جاهل و ناپایدار از آنها تفسیر غلط می‌کنند، همان‌طور كه با قسمت‌های دیگر کتاب‌مقدّس هم رفتار می‌کنند و از این راه هلاكت را نصیب خود می‌سازند.
Ti azért szeretteim előre tudván *ezt,* őrizkedjetek, hogy az istentelenek tévelygéseitől elragadtatva, a saját erősségetekből ki ne essetek;
امّا ای عزیزان، چون شما این را می‌دانید، پس مواظب خود باشید كه مبادا به وسیلهٔ تعالیم غلط مردمان شریر، منحرف شوید و از جایگاه امن خود سقوط نمایید.
Hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki *legyen* dicsőség, mind most, mind örökkön-örökké. Ámen.
بلكه در فیض و معرفت خداوند و نجات‌دهندهٔ ما عیسی مسیح، دایماً رشد و نمو كنید. جلال بر او باد، از حال تا ابد، آمین!