Psalms 137

Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.
Apud la riveroj de Babel Ni sidis kaj ploris, Rememorante Cionon.
A fűzfákra, közepette, *oda* függesztettük hárfáinkat,
Sur la salikoj tie Ni pendigis niajn harpojn.
Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, *mondván:* Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!
Ĉar tie niaj kaptintoj postulis de ni kantojn, Kaj niaj mokantoj ĝojon, dirante: Kantu al ni el la kantoj de Cion.
Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!
Kiel ni kantos sur fremda tero La kanton de la Eternulo?
Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!
Se mi forgesos vin, ho Jerusalem, Tiam forgesiĝu mia dekstra mano;
Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!
Algluiĝu mia lango al mia palato, Se mi vin ne memoros, Se mi ne levos Jerusalemon en la supron de miaj ĝojoj.
Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!
Rememorigu, ho Eternulo, al la filoj de Edom La tagon de Jerusalem, kiam ili diris: Detruu, detruu ĝis ĝia fundamento.
Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!
Ho ruinigema filino de Babel! Bone estos al tiu, Kiu repagos al vi por la faro, kiun vi faris al ni.
Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!
Bone estos al tiu, Kiu prenos kaj frakasos viajn infanetojn sur ŝtono.