Job 3

Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.

Daarna opende Job zijn mond, en vervloekte zijn dag.

És szóla Jób, és monda:

Want Job antwoordde en zeide:

Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.

De dag verga, waarin ik geboren ben, en de nacht, waarin men zeide: Een knechtje is ontvangen;

Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.

Diezelve dag zij duisternis; dat God naar hem niet vrage van boven; en dat geen glans over hem schijne;

Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; *a* felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.

Dat de duisternis en des doods schaduw hem verontreinigen; dat wolken over hem wonen; dat hem verschrikken de zwarte dampen des dags!

Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.

Diezelve nacht, donkerheid neme hem in; dat hij zich niet verheuge onder de dagen des jaars; dat hij in het getal der maanden niet kome!

Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.

Ziet, diezelve nacht zij eenzaam; dat geen vrolijk gezang daarin kome;

Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.

Dat hem vervloeken de vervloekers des dags, die bereid zijn hun rouw te verwekken;

Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!

Dat de sterren van zijn schemertijd verduisterd worden; hij wachte naar het licht, en het worde niet; en hij zie niet de oogleden des dageraads!

Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.

Omdat hij niet toegesloten heeft de deuren mijns buiks, noch verborgen de moeite van mijn ogen.

Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?

Waarom ben ik niet gestorven van de baarmoeder af, en heb den geest gegeven, als ik uit den buik voortkwam?

Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!

Waarom zijn mij de knieën voorgekomen, en waartoe de borsten, opdat ik zuigen zou?

Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék -

Want nu zou ik nederliggen, en stil zijn; ik zou slapen, dan zou voor mij rust wezen;

Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.

Met de koningen en raadsheren der aarde, die voor zich woeste plaatsen bebouwden;

Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.

Of met de vorsten, die goud hadden, die hun huizen met zilver vervulden.

Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?

Of als een verborgene misdracht, zou ik niet zijn; als de kinderkens, die het licht niet gezien hebben.

Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.

Daar houden de bozen op van beroering, en daar rusten de vermoeiden van kracht;

A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.

Daar zijn de gebondenen te zamen in rust; zij horen de stem des drijvers niet.

Kicsiny és nagy ott *egyenlő,* és a szolga az ő urától szabad.

De kleine en de grote is daar; en de knecht vrij van zijn heer.

Mért is ad *Isten* a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?

Waarom geeft Hij den ellendigen het licht, en het leven den bitterlijk bedroefden van gemoed?

A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.

Die verlangen naar den dood, maar hij is er niet; en graven daarnaar meer dan naar verborgene schatten;

A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.

Die blijde zijn tot opspringens toe, en zich verheugen, als zij het graf vinden;

A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.

Aan den man, wiens weg verborgen is, en dien God overdekt heeft?

Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.

Want voor mijn brood komt mijn zuchting; en mijn brullingen worden uitgestort als water.

Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.

Want ik vreesde een vreze, en zij is mij aangekomen; en wat ik schroomde, is mij overkomen.

Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.

Ik was niet gerust; en was niet stil, en rustte niet; en de beroering is gekomen.