Psalms 39

Az éneklőmesternek Jeduthunnak, Dávid zsoltára.

(Til sangmesteren. Til Jedutun. En salme af David.) Jeg sagde: "Mine Veje vil jeg vogte på, så jeg ikke synder med Tungen; min Mund vil jeg holde i Tømme, så længe den gudløse er mig nær!"

Mondám: nosza vigyázok útaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom szájamat, a míg előttem van a hitetlen.

Jeg var stum og tavs, jeg tav for at undgå tomme Ord, men min Smerte naged,

Elnémultam, vesztegléssel hallgattam a jóról, de fájdalmam felzaklatódott.

mit Hjerte brændte i Brystet, Ild lued op, mens jeg grunded; da talte jeg med min Tunge.

Fölhevült bennem az én szívem, gondolatomban tűz gerjede fel, így szólék *azért* az én nyelvemmel:

Lær mig, HERRE, at kende mit Endeligt, det Mål af Dage, jeg har, lad mig kende, hvor snart jeg skal bort!

Jelentsd meg Uram az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok.

Se, i Håndsbredder målte du mine Dage ud, mit Liv er som intet for dig, som et Åndepust står hvert Menneske der. - Sela.

Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te előtted, mint a semmi. Bizony merő hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is! Szela.

Kun som en Skygge er Menneskets Vandring, kun Tomhed er deres Travlhed; de samler og ved ej, hvem der får det.

Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!

Hvad bier jeg, Herre, da efter? Mit Håb står ene til dig.

Most azért, mit reméljek, oh Uram?! Te benned van bizodalmam.

Fri mig for al min Synd, gør mig ikke til Spot for Dårer!

Ments ki engem minden álnokságomból; ne tégy engem bolondok csúfjává!

Jeg tier og åbner ikke min Mund, du voldte det jo.

Megnémultam, nem nyitom fel szájamat, mert te cselekedted.

Borttag din Plage fra mig, under din vældige Hånd går jeg til.

Vedd le rólam a te ostorodat; kezed fenyítéke miatt elenyészem én.

Når du tugter en Mand med Straf for hans Brøde, smuldrer du hans Herlighed hen som Møl; kun et Åndepust er hvert Menneske. - Sela.

Mikor a bűn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted, mint moly, az ő szépségét. Bizony merő hiábavalóság minden ember. Szela.

Hør, o HERRE, min Bøn og lyt til mit Skrig, til mine Tårer tie du ej! Thi en fremmed er jeg hos dig, en Gæst som alle mine Fædre.

Halld meg Uram az én könyörgésemet, figyelmezzél kiáltásomra, könyhullatásomra ne vesztegelj; mert én jövevény vagyok te nálad, zsellér, mint minden én ősöm. * (Psalms 39:14) Ne nézz reám, hadd enyhüljek meg, mielőtt elmegyek és nem leszek többé! *

Se bort fra mig, så jeg kvæges, før jeg går bort og ej mer er til!