Psalms 137

Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.
Ved Babels Floder, der sad vi og græd, når Zion randt os i hu.
A fűzfákra, közepette, *oda* függesztettük hárfáinkat,
Vi hængte vore Harper i Landets Pile.
Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, *mondván:* Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!
Thi de, der havde bortført os, bad os synge, vore Bødler bad os være glade: "Syng os af Zions Sange!"
Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!
Hvor kan vi synge HERRENs Sange på fremmed Grund?
Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!
Jerusalem, glemmer jeg dig, da visne min højre!
Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!
Min Tunge hænge ved Ganen, om ikke jeg ihukommer dig, om ikke jeg sætter Jerusalem over min højeste Glæde!
Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!
HERRE, ihukom Edoms Sønner for Jerusalems Dag, at de råbte: "Nedbryd, nedbryd lige til Grunden!"
Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!
Du Babels Datter, du Ødelægger! Salig den, der gengælder dig, hvad du gjorde imod os!
Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!
Salig den, der griber dine spæde og knuser dem mod Klippen!