Job 6

Jób pedig felele, és monda:

Så tog Job til Orde og svarede:

Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!

"Gid man vejed min Harme og vejed min Ulykke mod den!

Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.

Thi tungere er den end Havets Sand, derfor talte jeg over mig!

Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.

Thi i mig sidder den Almægtiges Pile, min Ånd inddrikker deres Gift; Rædsler fra Gud forvirrer mig.

Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett?

Skriger et Vildæsel midt i Græsset, brøler en Okse ved sit Foder?

Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?

Spiser man ferskt uden Salt, smager mon Æggehvide godt?

Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!

Min Sjæl vil ej røre derved, de Ting er som Lugt af en Løve.

Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;

Ak, blev mit Ønske dog opfyldt, Gud give mig det, som jeg håber

És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!

vilde d dog knuse mig, række Hånden ud og skære mig fra,

Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.

så vilde det være min Trøst - jeg hopped af Glæde trods skånselsløs Kval at jeg ikke har nægtet den Helliges Ord.

Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?!

Hvad er min Kraft, at jeg skal holde ud, min Udgang, at jeg skal være tålmodig?

Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é?

Er da min Kraft som Stenens, er da mit Legeme Kobber?

Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?!

Ak, for mig er der ingen Hjælp, hver Udvej lukker sig for mig.

A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.

Den, der nægter sin Næste Godhed, han bryder med den Almægtiges Frygt.

Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.

Mine Brødre sveg mig som en Bæk, som Strømme, hvis Vand svandt bort,

A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben *olvadt* hó hömpölyög;

de, der var grumset af os, og som Sneen gemte sig i,

Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.

men som svandt ved Solens Glød, tørredes sporløst ud i Hede;

Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba *utánok* és elvesznek.

Karavaner bøjer af fra Vejen, drager op i Ørkenen og går til Grunde;

Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.

Temas Karavaner spejder, Sabas Rejsetog håber på dem,

Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.

men de beskæmmes i deres Tillid, de kommer derhen og skuffes!

Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.

Ja, slige Strømme er I mig nu, Rædselen så I og grebes af Skræk!

Hát mondtam-é: adjatok nékem *valamit,* és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?

Har jeg mon sagt: "Giv mig Gaver, løs mig med eders Velstand,

Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem?

red mig af Fjendens Hånd, køb mig fri fra Voldsmænds Hånd!"

Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.

Lær mig, så vil jeg tie, vis mig, hvor jeg har fejlet!

Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?

Redelig Tale, se, den gør Indtryk; men eders Revselse, hvad er den værd?

Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!

Er det jer Hensigt at revse Ord? Den fortvivledes Ord er dog Mundsvejr!

Még az árvának is néki esnétek, és *sírt* ásnátok a ti barátotoknak is?!

Selv om en faderløs kasted I Lod og købslog om eders Ven.

Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?

Men vilde I nu dog se på mig! Mon jeg lyver jer op i Ansigtet?

Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.

Vend jer hid, lad der ikke ske Uret, vend jer, thi end har jeg Ret!

Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?

Er der Uret på min Tunge, eller skelner min Gane ej, hvad der er ondt?