Job 31

Szövetségre léptem szemeimmel, és hajadonra mit sem ügyeltem.

Smlouvu jsem učinil s očima svýma, a proč bych hleděl na pannu?

És mi volt jutalmam Istentől felülről; vagy örökségem a Mindenhatótól a magasságból?

Nebo jaký jest díl od Boha s hůry, aneb dědictví od Všemohoucího s výsosti?

Avagy nem az istentelent illeti-é romlás, és nem a gonosztevőt-é veszedelem?

Zdaliž zahynutí nešlechetnému a pomsta zázračná činitelům nepravosti připravena není?

Avagy nem láthatta-é utaimat, és nem számlálhatta-é meg lépéseimet?

Zdaliž on nevidí cest mých, a všech kroků mých nepočítá?

Ha én csalárdsággal jártam, vagy az én lábam álnokságra sietett:

Obíral-li jsem se s neupřímostí, a chvátala-li ke lsti noha má:

Az ő igazságának mérlegével mérjen meg engem, és megismeri Isten az én ártatlanságomat!

Nechť mne zváží na váze spravedlnosti, a přezví Bůh upřímost mou.

Ha az én lépésem letért az útról és az én lelkem követte szemeimet, vagy kezeimhez szenny tapadt:

Uchýlil-li se krok můj s cesty, a za očima mýma odešlo-li srdce mé, a rukou mých chytila-li se jaká poškvrna:

Hadd vessek én és más egye meg, és tépjék ki az én maradékaimat gyökerestől!

Tedy co naseji, nechť jiný sní, a výstřelkové moji ať jsou vykořeněni.

Ha az én szívem asszony után bomlott, és leselkedtem az én felebarátomnak ajtaján:

Jestliže se dalo přivábiti srdce mé k ženě, a u dveří bližního svého činil-li jsem úklady:

Az én feleségem másnak őröljön, és mások hajoljanak rája.

Nechť mele jinému žena má, a nad ní ať se schylují jiní.

Mert gyalázatosság volna ez, és birák elé tartozó bűn.

Neboť jest to nešlechetnost, a nepravost odsudku hodná.

Mert tűz volna ez, a mely pokolig emésztene, és minden jövedelmemet tövestől kiirtaná.

Oheň ten zajisté by až do zahynutí žral, a všecku úrodu mou vykořenil.

Ha megvetettem volna igazát az én szolgámnak és szolgálómnak, mikor pert kezdtek ellenem:

Nechtěl-li jsem státi k soudu s služebníkem svým aneb děvkou svou v rozepři jejich se mnou?

Mi tevő lennék, ha felkelne az Isten, és ha meglátogatna: mit felelnék néki?

Nebo co bych činil, kdyby povstal Bůh silný? A kdyby vyhledával, co bych odpověděl jemu?

Nem az teremtette-é őt is, a ki engem teremtett anyám méhében; nem egyugyanaz formált-é bennünket anyánk ölében?

Zdali ten, kterýž mne v břiše učinil, neučinil i jeho? A nesformoval nás hned v životě jeden a týž?

Ha a szegények kivánságát megtagadtam, és az özvegy szemeit epedni engedtem;

Odepřel-li jsem žádosti nuzných, a oči vdovy jestliže jsem kormoutil?

És ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva abból nem evett;

A jedl-li jsem skyvu svou sám, a nejedl-li i sirotek z ní?

Hiszen ifjúságom óta, mint atyánál nevekedett nálam, és anyámnak méhétől kezdve vezettem őt!

Poněvadž od mladosti mé rostl se mnou jako u otce, a od života matky své býval jsem vdově za vůdce.

Ha láttam a ruhátlant veszni indulni, és takaró nélkül a szegényt;

Díval-li jsem se na koho, že by hynul, nemaje šatů, a nuzný že by neměl oděvu?

Hogyha nem áldottak engem az ő ágyékai, és az én juhaim gyapjából fel nem melegedett;

Nedobrořečila-li mi bedra jeho, že rounem beranů mých se zahřel?

Ha az árva ellen kezemet felemeltem, mert láttam a kapuban az én segítségemet;

Opřáhl-li jsem na sirotka rukou svou, když jsem v bráně viděl pomoc svou:

A lapoczkájáról essék ki a vállam, és a forgócsontról szakadjon le karom!

Lopatka má od svých plecí nechť odpadne, a ruka má z kloubu svého ať se vylomí.

Hiszen *úgy* rettegtem Isten csapásától, és fensége előtt tehetetlen valék!

Nebo jsem se bál, aby mne Bůh nesetřel, jehož bych velebnosti nikoli neznikl.

Ha reménységemet aranyba vetettem, és azt mondtam az olvasztott aranynak: Én bizodalmam!

Skládal-li jsem v zlatě naději svou, aneb hrudě zlata říkal-li jsem: Doufání mé?

Ha örültem azon, hogy nagy a gazdagságom, és hogy sokat szerzett az én kezem;

Veselil-li jsem se z toho, že bylo rozmnoženo zboží mé, a že ho množství nabyla ruka má?

Ha néztem a napot, mikor fényesen ragyogott, és a holdat, mikor méltósággal haladt,

Hleděl-li jsem na světlost slunce svítícího, a na měsíc spanile chodící,

És az én szívem titkon elcsábult, és szájammal megcsókoltam a kezemet:

Tak že by se tajně dalo svésti srdce mé, a že by líbala ústa má ruku mou?

Ez is biró elé tartozó bűn volna, mert ámítottam volna az Istent oda fent!

I toť by byla nepravost odsudku hodná; neboť bych tím zapíral Boha silného nejvyššího.

Ha örvendeztem az engem gyűlölőnek nyomorúságán, és ugráltam örömömben, hogy azt baj érte;

Radoval-li jsem se z neštěstí toho, kterýž mne nenáviděl, a plésal-li jsem, když se mu zle vedlo?

(De nem engedtem, hogy szájam vétkezzék azzal, hogy átkot kérjek az ő lelkére!)

Nedopustilť jsem zajisté hřešiti ani ústům svým, abych zlořečení žádal duši jeho.

Ha nem mondták az én sátorom cselédei: Van-é, a ki az ő húsával jól nem lakott?

Jestliže neříkala čeládka má: Ó by nám dal někdo masa toho; nemůžeme se ani najísti?

(A jövevény nem hált az utczán, ajtóimat az utas előtt megnyitám.)

Nebo vně nenocoval host, dvéře své pocestnému otvíral jsem.

Ha emberi módon eltitkoltam vétkemet, keblembe rejtve bűnömet:

Přikrýval-li jsem jako jiní lidé přestoupení svá, skrývaje v skrýši své nepravost svou?

Bizony akkor tarthatnék a nagy tömegtől, rettegnem kellene nemzetségek megvetésétől; elnémulnék *és* az ajtón sem lépnék ki!

A ač bych byl mohl škoditi množství velikému, ale pohanění rodů děsilo mne; protož jsem mlčel, nevycházeje ani ze dveří.

Oh, bárcsak volna valaki, a ki meghallgatna engem! Ímé, ez a végszóm: a Mindenható feleljen meg nékem; és írjon könyvet ellenem az én vádlóm.

Ó bych měl toho, kterýž by mne vyslyšel. Ale aj, totoť jest znamení mé: Všemohoucí sám bude odpovídati za mne, a kniha, kterouž sepsal odpůrce můj.

Bizony én azt a vállamon hordanám, és korona gyanánt a fejemre tenném!

Víť Bůh, nenosil-li bych ji na rameni svém, neotočil-li bych ji sobě místo koruny.

Lépteimnek számát megmondanám néki, mint egy fejedelem, úgy járulnék hozzá!

Počet kroků svých oznámil bych jemu, jako kníže přiblížil bych se k němu.

Ha földem ellenem kiáltott és annak barázdái együtt siránkoztak;

Jestliže proti mně země má volala, tolikéž i záhonové její plakali,

Ha annak termését fizetés nélkül ettem, vagy gazdájának lelkét kioltottam:

Jídal-li jsem úrody její bez peněz, a duši držitelů jejich přivodil-li jsem k vzdychání:

Búza helyett tövis teremjen és árpa helyett konkoly! Itt végződnek a Jób beszédei.

Místo pšenice nechť vzejde trní, a místo ječmene koukol. [ (Job 31:41) Skonávají se slova Jobova. ]