Job 30

Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.

Nyní pak posmívají se mi mladší mne, jejichž bych otců nechtěl byl postaviti se psy stáda svého.

Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!

Ač síla rukou jejich k čemu by mi byla? Zmařena jest při nich starost jejich.

Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.

Nebo chudobou a hladem znuzeni, utíkali na planá, tmavá, soukromná a pustá místa.

A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.

Kteříž trhali zeliny po chrastinách, ano i koření, a jalovec za pokrm byl jim.

Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.

Z prostřed lidí vyháníni byli; povolávali za nimi, jako za zlodějem,

Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.

Tak že musili bydliti v výmolích potoků, v děrách země a skálí.

A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.

V chrastinách řvali, pod trní se shromažďovali,

Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.

Lidé nejnešlechetnější, nýbrž lidé bez poctivosti, menší váhy i než ta země.

És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!

Nyní, pravím, jsem jejich písničkou, jsa jim učiněn za přísloví.

Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.

V ošklivosti mne mají, vzdalují se mne, a na tvář mou nestydí se plvati.

Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.

Nebo Bůh mou vážnost odjal, a ssoužil mne; pročež uzdu před přítomností mou svrhli.

Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.

Po pravici mládež povstává, nohy mi podrážejí, tak že šlapáním protřeli ke mně stezky nešlechetnosti své.

Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.

Mou pak stezku zkazili, k bídě mé přidali, ač jim to nic nepomůže.

Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek *ide.*

Jako širokou mezerou vskakují, a k vyplénění mému valí se.

Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.

Obrátily se na mne hrůzy, stihají jako vítr ochotnost mou, nebo jako oblak pomíjí zdraví mé.

Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.

A již ve mně rozlila se duše má, pochytili mne dnové trápení mého,

Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.

Kteréž v noci vrtá kosti mé ve mně; pročež ani nervové moji neodpočívají.

A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.

Oděv můj mění se pro násilnou moc bolesti, kteráž mne tak jako obojek sukně mé svírá.

A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.

Uvrhl mne do bláta, tak že jsem již podobný prachu a popelu.

Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és *csak* nézel reám!

Volám k tobě, ó Bože, a neslyšíš mne; postavuji se, ale nehledíš na mne.

Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.

Obrátils mi se v ukrutného nepřítele, silou ruky své mi odporuješ.

Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.

Vznášíš mne u vítr, sázíš mne na něj, a k rozplynutí mi přivodíš zdravý soud.

Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;

Nebo vím, že mne k smrti odkážeš, a do domu, do něhož se shromažďuje všeliký živý.

De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?

Jistě žeť nevztáhne Bůh do hrobu ruky, by pak, když je stírá, i volali.

Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?

Zdaliž jsem neplakal nad tím, kdož okoušel zlých dnů? Duše má kormoutila se nad nuzným.

Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.

Když jsem dobrého čekal, přišlo mi zlé; nadál jsem se světla, ale přišla mrákota.

Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.

Vnitřností mé zevřely, tak že se ještě neupokojily; předstihli mne dnové trápení.

Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben *és* kiáltozom.

Chodím osmahlý, ne od slunce, povstávaje, i mezi mnohými křičím.

Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.

Bratrem učiněn jsem draků, a tovaryšem mladých pstrosů.

Bőröm feketül*ten hámlik le* rólam, és csontom elég a hőség miatt.

Kůže má zčernala na mně, a kosti mé vyprahly od horkosti.

Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.

A protož v kvílení obrátila se harfa má, a píšťalka má v hlas plačících.