Job 27

Jób pedig folytatá az ő beszédét, monda:

Potom dále Job vedl řeč svou a řekl:

Él az Isten, a ki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, a ki keserűséggel illette az én lelkemet,

Živť jest Bůh silný, kterýž zavrhl při mou, a Všemohoucí, kterýž hořkostí naplnil duši mou,

Hogy mindaddig, a míg az én lelkem én bennem van, és az Istennek lehellete van az én orromban;

Že nikoli, dokudž duše má ve mně bude a duch Boží v chřípích mých,

Az én ajakim nem szólnak álnokságot, és az én nyelvem nem mond csalárdságot!

Nebudou mluviti rtové moji nepravosti, a jazyk můj vynášeti lsti.

Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak néktek! A míg lelkemet ki nem lehelem, ártatlanságomból magamat ki nem tagadom.

Odstup ode mne, abych vás za spravedlivé vysvědčil; dokudž dýchati budu, neodložím upřímosti své od sebe.

Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem.

Spravedlnosti své držím se, aniž se jí pustím; nezahanbíť mne srdce mé nikdy.

Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és a ki ellenem támad, mint az álnok.

Bude jako bezbožník nepřítel můj, a povstávající proti mně jako nešlechetník.

Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az ő lelkét?

Nebo jaká jest naděje pokrytce, by pak lakoměl, když Bůh vytrhne duši jeho?

Meghallja-é kiáltását az Isten, ha eljő a nyomorúság reá?

Zdaliž volání jeho vyslyší Bůh silný, když na něj přijde ssoužení?

Vajjon gyönyörködhetik-é a Mindenhatóban; segítségül hívhatja-é mindenkor az Istent?

Zdaliž v Všemohoucím kochati se bude? Bude-liž vzývati Boha každého času?

Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; a mik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el.

Ale já učím vás, v kázni Boha silného jsa, a jak se mám k Všemohoucímu, netajím.

Ímé, ti is mindnyájan látjátok: miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?!

Aj, vy všickni to vidíte, pročež vždy tedy takovou marnost vynášíte?

Ez a gonosz embernek osztályrésze Istentől, és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, a melyet elvesznek:

Ten má podíl člověk bezbožný u Boha silného, a to dědictví ukrutníci od Všemohoucího přijímají:

Ha megsokasulnak is az ő fiai, a kardnak *sokasulnak meg,* és az ő magzatai nem lakhatnak jól kenyérrel sem.

Rozmnoží-li se synové jeho, rozmnoží se pod meč, a rodina jeho nenasytí se chlebem.

Az ő maradékai dögvész miatt temettetnek el, és az ő özvegyeik meg sem siratják.

Pozůstalí po něm v smrti pohřbeni budou, a vdovy jeho nebudou ho plakati.

Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat:

Nashromáždí-li jako prachu stříbra, a jako bláta najedná-li šatů:

Összeszerezheti *ugyan,* de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.

Co najedná, to spravedlivý obleče, a stříbro nevinný rozdělí.

Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a csősz-csinálta kunyhó.

Vystaví-li jako Arktura dům svůj, bude však jako bouda, kterouž udělal strážný.

Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; felnyitja szemeit és semmije sincsen.

Bohatý když umře, nebude pochován; pohledí někdo, anť ho není.

Meglepi őt, mint az árvíz, a félelem, éjjel ragadja el a zivatar.

Postihnou jej hrůzy jako vody, v noci kradmo zachvátí ho vicher.

Felkapja őt a keleti szél és elviszi, elragadja őt helyéről.

Pochytí jej východní vítr, a odejde, nebo vichřicí uchvátí jej z místa jeho.

*Nyilakat* szór reá és nem kiméli; futva kell futnia keze elől.

Takové věci na něj dopustí Bůh bez lítosti, ačkoli před rukou jeho prudce utíkati bude.

Csapkodják felette kezeiket, és kisüvöltik őt az ő lakhelyéből.

Tleskne nad ním každý rukama svýma, a ckáti bude z místa svého.