Song of Solomon 2

Én Sáronnak rózsája *vagyok,* és a völgyek lilioma.
- Ja sam cvijet šaronski, ljiljan u dolu.
Mint a liliom a tövisek közt, olyan az én mátkám a leányok közt.
- Što je ljiljan među trnjem, to je prijateljica moja među djevojkama.
Mint az almafa az erdőnek fái közt, olyan az én szerelmesem az ifjak közt. Az ő árnyékában felette igen kivánok ülni; és az ő gyümölcse gyönyörűséges az én ínyemnek.
- Što je jabuka među šumskim stablima, to je dragi moj među mladićima; bila sam željna hlada njezina i sjedoh, plodovi njeni slatki su grlu mome.
Bevisz engem a borozó házba, és zászló felettem a szerelme.
Uveo me u odaje vina i pokrio me zastavom ljubavi.
Erősítsetek engem szőlővel, üdítsetek fel engem almákkal; mert betege vagyok a szerelemnek.
Okrijepite me kolačima, osvježite jabukama, jer sam bolna od ljubavi.
Az ő balkeze az én fejem alatt van, és jobbkezével megölel engem.
Njegova mi je lijeva ruka pod glavom, a desnom me grli.
Kényszerítlek titeket, Jeruzsálemnek leányai, a vadkecskékre és a mezőnek szarvasira: fel ne költsétek és fel ne serkentsétek a szerelmet addig, a míg akarja.
- Kćeri jeruzalemske, zaklinjem vas srnama i košutama poljskim, ne budite, ne budite ljubav moju dok sama ne bude htjela!
Az én szerelmesemnek szavát *hallom,* ímé, ő jő, ugrálva a hegyeken, szökellve a halmokon!
Glas dragoga moga! Evo ga, dolazi, prelijeće brda, preskakuje brežuljke.
Hasonlatos az én szerelmesem az őzhöz, vagy a szarvasoknak fiához. Ímé, ott áll a mi falunkon túl, néz az ablakon keresztül, tekintget a rostélyokon keresztül,
Dragi je moj kao srna, on je kao jelenče. Evo ga za našim zidom, gleda kroz prozore, zaviruje kroz rešetke.
Szóla az én szerelmesem nékem, és monda: kelj fel én mátkám, én szépem, és jöszte.
Dragi moj podiže glas i govori mi: "Ustani, dragano moja, ljepoto moja, i dođi,
Mert ímé a tél elmult, az eső elmult, elment.
jer evo, zima je već minula, kiša je prošla i nestala.
Virágok láttatnak a földön, az éneklésnek ideje eljött, és a gerliczének szava hallatik a mi földünkön.
Cvijeće se po zemlji ukazuje, vrijeme pjevanja dođe i glas se grličin čuje u našem kraju.
A fügefa érleli első gyümölcsét, és a szőlők virágzásban vannak, jóillatot adnak; kelj fel én mátkám, én szépem, és jőjj *hozzám!*
Smokva je izbacila prve plodove, vinograd, u cvatu, miriše. Ustani, dragano moja, ljepoto moja i dođi.
Én galambom, a kősziklának hasadékiban, a magas kőszálnak rejtekében, mutasd meg nékem a te orczádat, hadd halljam a te szódat; mert a te szód gyönyörűséges, és a te tekinteted ékes!
Golubice moja, u spiljama kamenim, u skrovištima vrletnim, daj da ti vidim lice i da ti čujem glas, jer glas je tvoj ugodan i lice je tvoje krasno."
Fogjátok meg nékünk a rókákat, a rókafiakat, a kik a szőlőket elpusztítják; mert a mi szőlőink virágban vannak.
Pohvatajte lisice, male lisice što oštećuju vinograde, naše vinograde u cvatu.
Az én szerelmesem enyém, és én az övé, a ki a liliomok közt legeltet.
Dragi moj pripada meni, a ja njemu, on pase među ljiljanima.
Míglen meghűsül a nap és az árnyékok elmúlnak: térj meg és légy hasonló, én szerelmesem, az őzhöz, vagy a szarvasoknak fiához a Béther hegyein.
Prije nego dan izdahne i sjene se spuste, vrati se, dragi moj: budi lagan kao srna, kao lane na gori Beteru.