Job 9

Felele pedig Jób, és monda:

Job progovori i reče:

Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a halandó ember Istennél?

"Zaista, dobro ja znadem da je tako: kako da pred Bogom čovjek ima pravo?

Ha perelni akarna ő vele, ezer közül egy sem felelhetne meg néki.

Ako bi se tkogod htio prÓeti s njime, odvratio mu ne bi ni jednom od tisuću.

Bölcs szívű és hatalmas erejű: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon?

Srcem on je mudar, a snagom svesilan, i tko bi se njemu nekažnjeno opro?

A ki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja őket haragjában.

On brda premješta, a ona to ne znaju, u jarosti svojoj on ih preokreće.

A ki kirengeti helyéből a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek.

Pokreće on zemlju sa njezina mjesta, iz temelja njene potresa stupove.

A ki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat.

Kad zaprijeti suncu, ono se ne rađa, on pečatom svojim i zvijezde pečati.

A ki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos.

Jedini on je nebesa razapeo i pučinom morskom samo on hodao.

A ki teremtette a gönczölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot és a délnek titkos tárait.

Stvorio je Medvjede i Oriona, Vlašiće i zvijezđa na južnome nebu.

A ki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és csudákat megszámlálhatatlanul.

Tvorac on je djela silnih, nepojmljivih čudesa koja se izbrojit' ne mogu.

Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy előttem, de nem veszem észre.

Ide pored mene, a ja ga ne vidim; evo, on prolazi - ja ga ne opažam.

Ímé, ha elragad *valamit,* ki akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel?

Ugrabi li što, tko će mu to priječit, i tko ga pitat smije: 'Što si učinio?'

Ha az Isten el nem fordítja az ő haragját, alatta meghajolnak Ráháb czinkosai is.

Bog silni srdžbu svoju ne opoziva: pred njim poniču saveznici Rahaba.

Hogyan felelhetnék hát én meg ő néki, és lelhetnék vele szemben szavakat?

Pa kako onda da njemu odgovorim, koju riječ da protiv njega izaberem?

A ki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélő birámhoz.

I da sam u pravu, odvratio ne bih, u suca svojega milost bih molio.

Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé;

A kad bi se na zov moj i odazvao, vjerovao ne bih da on glas moj sluša.

A ki forgószélben rohan meg engem, és ok nélkül megsokasítja sebeimet.

Jer, za dlaku jednu on mene satire, bez razloga moje rane umnožava.

Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserűséggel lakatna jól.

Ni časa jednoga predahnut' mi ne da, nego mene svakom gorčinom napaja!

Ha erőre kerülne a dolog? Ímé, ő igen erős; és ha ítéletre? Ki tűzne ki én nékem napot?

Ako je na snagu - tÓa on je najjači! Ako je na pravdu - tko će njega na sud?

Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bűnössé tenne engemet.

Da sam i prav, usta bi me osudila, da sam i nevin, zlim bi me proglasila.

Ártatlan vagyok, nem törődöm lelkemmel, útálom az életemet.

A jesam li nevin? Ni sam ne znam više, moj je život meni sasvim omrzao!

Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít ő ártatlant és gonoszt!

Jer, to je svejedno; i zato ja kažem: nevina i grešnika on dokončava.

Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bűntelenek megpróbáltatását.

I bič smrtni kad bi odjednom ubijo ... ali on se ruga nevolji nevinih.

A föld a gonosz kezébe adatik, a ki az ő biráinak arczát elfedezi. Nem így van? Kicsoda hát ő?

U zemlji predanoj u šake zlikovaca, on oči sucima njezinim zastire. Ako on to nije, tko je drugi onda?

Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, nem láttak semmi jót.

Od skoroteče su brži moji dani, bježe daleko, nigdje dobra ne videć.'

Ellebbentek, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyű.

K'o čamci od rogoza hitro promiču, k'o orao na plijen kada se zaleti.

Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok haragoskodásommal és vidám leszek:

Kažem li: zaboravit ću jadikovku, razvedrit ću lice i veseo biti,

Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bűntelennek engem.

od mojih me muka groza obuzima, jer znadem da me ti ne držiš nevinim.

Rossz ember vagyok én! Minek fáraszszam hát magamat hiába?

Ako li sam grešan, tÓa čemu onda da zalud mučim sebe.

Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet:

Kad bih i sniježnicom sebe ja isprao, kad bih i lugom ruke svoje umio,

Akkor is a posványba mártanál engem és az én ruháim is útálnának engem.

u veću bi me nečist opet gurnuo, i moje bi me se gnušale haljine!

Mert nem ember ő, mint én, hogy néki megfelelhetnék, *és* együtt pörbe állanánk.

Nije čovjek k'o ja da se s njime pravdam i na sud da idem s njim se parničiti.

Nincs is közöttünk igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettőnk között!

Niti kakva suca ima među nama da ruke svoje stavi na nas dvojicu,

Venné csak el rólam az ő veszszejét, és az ő rettentésével ne rettegtetne engem:

da šibu njegovu od mene odmakne, da užas njegov mene više ne plaši!

Akkor szólanék és nem félnék tőle: mert nem így vagyok én magammal!

Govorit ću ipak bez ikakva straha, jer ja nisam takav u svojim očima!