Job 29

Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:

Job nastavi svoju besjedu i reče:

Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!

"O, da mi je prošle proživjet' mjesece, dane one kad je Bog nada mnom bdio,

Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, *s* világánál jártam a setétet;

kad mi je nad glavom njegov sjao žižak a kroz mrak me svjetlo njegovo vodilo,

A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!

kao u dane mojih zrelih jeseni kad s mojim stanom Bog prijateljevaše,

Mikor még a Mindenható velem volt, *és* körültem voltak gyermekeim;

kada uz mene još bijaše Svesilni i moji me okruživahu dječaci,

Mikor lábaimat *édes* tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;

kada mi se noge u mlijeku kupahu, a potokom ulja ključaše mi kamen!

Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:

Kada sam na vrata gradska izlazio i svoju stolicu postavljao na trg,

Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek *és *állottak.

vidjevši me, sklanjali bi se mladići, starci bi ustavši stojeći ostali.

A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.

Razgovor bi prekidali uglednici i usta bi svoja rukom zatvarali.

A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.

Glavarima glas bi sasvim utihnuo, za nepce bi im se zalijepio jezik.

Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.

Tko god me slušao, blaženim me zvao, hvalilo me oko kad bi me vidjelo.

Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.

Jer, izbavljah bijednog kada je kukao i sirotu ostavljenu bez pomoći.

A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.

Na meni bješe blagoslov izgubljenih, srcu udovice ja veselje vraćah.

Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.

Pravdom se ja kao haljinom odjenuh, nepristranost bje mi plaštem i povezom.

A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.

Bjeh oči slijepcu i bjeh noge bogalju,

A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.

otac ubogima, zastupnik strancima.

Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.

Kršio sam zube čovjeku opaku, plijen sam čupao iz njegovih čeljusti.

Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.

Govorah: 'U svom ću izdahnuti gnijezdu, k'o palma, bezbrojne proživjevši dane.'

Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.

Korijenje se moje sve do vode pruža, na granama mojim odmara se rosa.

Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.

Pomlađivat će se svagda slava moja i luk će mi se obnavljati u ruci.'

Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.

Slušali su željno što ću im kazati i šutjeli da od mene savjet čuju.

Az én szavaim után nem szóltak többet, *s harmatként* hullt rájok beszédem.

Na riječi mi ne bi ništa dometali i besjede su mi daždile po njima.

Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.

Za mnom žudjeli su oni k'o za kišom, otvarali usta k'o za pljuskom ljetnim.

Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.

Osmijeh moj bijaše njima ohrabrenje; pazili su na vedrinu moga lica.

*Örömest* választottam útjokat, mint főember ültem *ott;* úgy laktam *ott,* mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.

Njima ja sam izabirao putove, kao poglavar ja sam ih predvodio, kao kralj među svojim kad je četama kao onaj koji tješi ojađene.