Job 14

Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.
Čovjek koga je žena rodila kratka je vijeka i pun nevolja.
Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
K'o cvijet je nikao i vene već, poput sjene bježi ne zastajuć'.
Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
Na takva, zar, ti oči otvaraš i preda se na sud ga izvodiš?
Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
Tko će čisto izvuć' iz nečista? Nitko!
Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
Pa kad su njegovi dani odbrojeni, kad mu broj mjeseci o tebi ovisi, kad mu granicu stavljaš neprijelaznu,
Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
skini s njega pogled da počinut' može, poput najamnika da svoj dan uživa.
Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
TÓa ni drvu nije nada sva propala, posječeno, ono opet prozeleni i mladice nove iz njega izbiju.
Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
Ako mu korijen i ostari u zemlji, ako mu se panj i sasuši u prahu,
A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
oćutjevši vodu, ono će propupat' i pustiti grane kao stablo novo.
De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
Al' kad čovjek umre, ostaje pokošen, kad smrtnik izdahne, gdje li je on tada?
Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
Može sva voda iz mora ispariti i presahnut' rijeke, isušit posvema',
Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
al' čovjek kad legne, ne ustaje više, dok nebesa bude, neće se podići, od sna se svojega probuditi neće.
Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!
O, kad bi me htio skriti u Šeolu, zakloniti me dok srdžba ti ne mine, dÓati mi rok kad ćeš me se spomenuti,
Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? *Akkor* az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
- jer, kad umre čovjek, zar uskrsnut' može? - čekao bih te sve dane vojske svoje dok ne bi došao da mi smjenu dadeš.
Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
Zvao bi me, a ja bih se odazvao: zaželio si se djela svojih ruku.
De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
A sad nad svakim mojim vrebaš korakom, nijednog mi grijeha nećeš oprostiti,
Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
u vreći si prijestup moj zapečatio i krivicu moju svu si zapisao.
Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
Vaj! K'o što se jednom uruši planina, k'o što se hridina s mjesta svog odvali,
A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
k'o što voda kamen s vremenom istroši, a pljusak bujicom zemlju svu sapere, tako uništavaš nadu u čovjeku.
Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.
Oborio si ga - on ode za svagda, nagrđena lica, otjeran, odbačen.
Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
Djecu mu poštuju - o tom ništa ne zna; ako su prezrena - o tom ne razmišlja.
Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.
On jedino pati zbog svojega tijela, on jedino tuži zbog svojeg života."