Job 10

Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében.

Kad mi je duši život omrznuo, nek' mi tužaljka poteče slobodno, zborit ću u gorčini duše svoje.

Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!

Reću ću Bogu: Nemoj me osudit! Kaži mi zašto se na me obaraš.

Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?

TÓa što od toga imaš da me tlačiš, da djelo ruku svojih zabacuješ, da pomažeš namjerama opakih?

Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát?

Jesu li u tebe oči tjelesne? Zar ti vidiš kao što čovjek vidi?

Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?

Zar su ti dani k'o dani smrtnika a kao ljudski vijek tvoje godine?

Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz.

Zbog čega krivnju moju istražuješ i grijehe moje hoćeš razotkriti,

Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedből kiszabadítson!

kad znadeš dobro da sam nedužan, da ruci tvojoj izmaknut ne mogu?

Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!

Tvoje me ruke sazdaše, stvoriše, zašto da me sada opet raščiniš!

Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?

Sjeti se, k'o glinu si me sazdao i u prah ćeš me ponovo vratiti.

Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?

Nisi li mene k'o mlijeko ulio i učinio da se k'o sir zgrušam?

Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.

Kožom si me i mesom odjenuo, kostima si me spleo i žilama.

Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet.

S milošću si mi život darovao, brižljivo si nad mojim bdio dahom.

De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:

Al' u svom srcu ovo si sakrio, znam da je tvoja to bila namjera:

Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bűnöm alól nem mentesz föl engem.

da paziš budno hoću li zgriješiti i da mi grijeh ne prođe nekažnjeno.

Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!

Ako sam grešan, onda teško meni, ako li sam prav, glavu ne smijem dići - shrvan sramotom, nesrećom napojen!

Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.

Ispravim li se, k'o lav me nagoniš, snagu svoju okušavaš na meni,

Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.

optužbe nove na mene podižeš, jarošću većom na mene usplamtiš i sa svježim se četama obaraš.

Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!

Iz utrobe što si me izvukao? O, što ne umrijeh: vidjeli me ne bi,

Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhéből sírba vittek volna!

bio bih k'o da me ni bilo nije, iz utrobe u grob bi me stavili.

Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tőlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,

Mog su života dani tako kratki! Pusti me da se još malo veselim

Mielőtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;

prije nego ću na put bez povratka, u zemlju tame, zemlju sjene smrtne,

Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürű setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürű setétség.

u zemlju tmine guste i meteža, gdje je svjetlost slična noći najcrnjoj."