Jeremiah 50

Az a szó, a melyet szóla az Úr Babilon felől és a Káldeusok földje felől, Jeremiás próféta által.
耶和华借先知耶利米论巴比伦和迦勒底人之地所说的话。
Hirdessétek a nemzetek között és hallassátok, emeljétek fel a zászlót: hallassátok és el ne titkoljátok; ezt mondjátok: Bevétetett Babilon, megszégyenült Bél, letöretett Merodák, megszégyenültek az ő faragott képei, letörettek az ő bálványai.
你们要在万国中传扬报告,竖立大旗;要报告,不可隐瞒,说:巴比伦被攻取,彼勒蒙羞,米罗达惊惶。巴比伦的神像都蒙羞;她的偶像都惊惶。
Mert északról nép jön fel ellene, pusztává teszi ez az ő földét, és nem lesz, a ki lakozzék benne; embertől fogva a baromig elfutnak, elmennek.
「因有一国从北方上来攻击她,使她的地荒凉,无人居住,连人带牲畜都逃走了。」
Azokban a napokban, és abban az időben, azt mondja az Úr, eljőnek az Izráel fiai, ők és a Júda fiai együtt, sírva jönnek és mennek és keresik az Urat, az ő Istenöket.
耶和华说:「当那日子、那时候,以色列人要和犹大人同来,随走随哭,寻求耶和华─他们的 神。
A Sion felől kérdezősködnek, arrafelé fordítják orczájokat. Eljőnek és oda adják magokat az Úrnak örök szövetségre, a mely feledhetetlen.
他们必访问锡安,又面向这里,说:『来吧,你们要与耶和华联合为永远不忘的约。』」
Elveszett juhnyáj volt az én népem, pásztorai félrevezették őket, a hegyekben bujdostatták őket, hegyről halomra jártak, elfelejtkeztek az ő tanyájukról.
「我的百姓作了迷失的羊,牧人使他们走差路,使他们转到山上。他们从大山走到小山,竟忘了安歇之处。
A ki csak reájok talált, emésztette őket, és az ő elnyomóik ezt mondták: Nem vétkeztünk, mert vétettek az Úr ellen, pedig igazság otthona, atyáiknak reménysége volt az Úr.
凡遇见他们的,就把他们吞灭。敌人说:『我们没有罪;因他们得罪那作公义居所的耶和华,就是他们列祖所仰望的耶和华。』
Fussatok ki Babilonból és jőjjetek ki Káldea földéből, és olyanok legyetek, mint a kecskebakok a nyáj előtt;
「我民哪,你们要从巴比伦中逃走,从迦勒底人之地出去,要像羊群前面走的公山羊。
Mert ímé, én nagy nemzetek gyülekezetét támasztom és hozom fel Babilonra északnak földéről, és sorakoznak ellene, legott bevétetik. Nyilai olyanok, mint a legyőzhetetlen vitézé, a ki nem tér vissza sikertelenül.
因我必激动联合的大国从北方上来攻击巴比伦,他们要摆阵攻击她;他必从那里被攻取。他们的箭好像善射之勇士的箭,一枝也不徒然返回。
És Káldea prédává lesz, a kik prédára vetik őt, mind betelnek vele, azt mondja az Úr.
迦勒底必成为掠物;凡掳掠她的都必心满意足。这是耶和华说的。」
Csak örüljetek, csak tomboljatok örökségem elpusztítói: csak ugrándozzatok, mint a nyomtató tinó, és nyerítsetek, mint a ménlovak.
抢夺我产业的啊,你们因欢喜快乐,且像踹谷撒欢的母牛犊,又像发嘶声的壮马。
Megszégyenül a ti anyátok, a ti szűlőtök igen csúffá lesz: Ímé, a nemzetek seprejévé, pusztává, szárazfölddé, sivataggá lesz.
你们的母巴比伦就极其抱愧,生你们的必然蒙羞。她要列在诸国之末,成为旷野、旱地、沙漠。
Az Úr haragja miatt nem lakoznak rajta, hanem egészen pusztasággá lesz, a ki csak átmegy Babilonon, álmélkodik és sziszeget egész veresége felett.
因耶和华的忿怒,必无人居住,要全然荒凉。凡经过巴比伦的要受惊骇,又因她所遭的灾殃嗤笑。
Sorakozzatok köröskörül Babilon ellen, mind ti ijjászok, lőjjetek reá, ne kiméljétek a nyilat; mert az Úr ellen vétkezett!
所有拉弓的,你们要在巴比伦的四围摆阵,射箭攻击她。不要爱惜箭枝,因她得罪了耶和华。
Kiáltsatok reá köröskörül, kezét adta, lehullottak az ő szegletkövei, leromlottak az ő kőfalai: bizony az Úr büntetése ez; büntessétek meg őt, és a mint cselekedett, úgy cselekedjetek vele.
你们要在她四围呐喊;她已经投降。外郭坍塌了,城墙拆毁了,因为这是耶和华报仇的事。你们要向巴比伦报仇;她怎样待人,也要怎样待她。
Vágjátok ki Babilonból a magvetőt és a ki sarlót fog aratás idején; a gyilkos fegyver elől kiki az ő népéhez szalad, kiki az ő földe felé fut.
你们要将巴比伦撒种的和收割时拿镰刀的都剪除了。他们各人因怕欺压的刀剑,必归回本族,逃到本土。
Elszéledt juhnyáj az Izráel, oroszlánok kergették szét; először benyelte őt Assiria királya, végre pedig ez a Nabukodonozor, a babiloni király megtörte az ő csontjait.
「以色列是打散的羊,是被狮子赶出的。首先是亚述王将他吞灭,末后是巴比伦王尼布甲尼撒将他的骨头折断。」
Azért ezt mondja a Seregek Ura, az Izráel Istene: Ímé, én megfenyítem a babiloni királyt és az ő földét, miként megfenyítém az assiriai királyt.
所以万军之耶和华─以色列的 神如此说:「我必罚巴比伦王和他的地,像我从前罚亚述王一样。
És visszaviszem az Izráelt az ő lakhelyére, és Básánban legel és a Kármelen, és az Efraim hegyén és Gileádban megelégszik az ő lelke.
我必再领以色列回他的草场,他必在迦密和巴珊吃草,又在以法莲山上和基列境内得以饱足。」
Azokban a napokban és abban az időben, azt mondja az Úr, kerestetik az Izráel bűne, de nem lesz; a Júda vétkei, de nem találtatnak: mert kegyelmes leszek azokhoz, a kiket meghagyok.
耶和华说:「当那日子、那时候,虽寻以色列的罪孽,一无所有;虽寻犹大的罪恶,也无所见;因为我所留下的人,我必赦免。」
A kétszer pártütők földére menj fel, és a meglátogattatás lakóit *irtsd ki,* öljed és irtsad őket, azt mondja az Úr, és mind a szerint cselekedjél, a mint parancsoltam néked.
耶和华说:上去攻击米拉大翁之地,又攻击比割的居民。要追杀灭尽,照我一切所吩咐你的去行。
Harczi zaj a földön és nagy romlás.
境内有打仗和大毁灭的响声。
Hogy elmúlott és összetört az egész föld pőrölye! milyen útálatossá lett Babilon a nemzetek között.
全地的大锤何竟砍断破坏?巴比伦在列国中何竟荒凉?
Tőrbe ejtettelek téged, és meg is fogattál Babilon, de nem tudtad, utól érettél és megragadtattál, mert pörlekedtél az Úrral.
巴比伦哪,我为你设下网罗,你不知不觉被缠住。你被寻著,也被捉住;因为你与耶和华争竞。
Felnyitotta az Úr az ő tárházát, és előhozta az ő haragjának szereit: mert e cselekedet az Úré, a Seregek Uráé Káldea földén.
耶和华已经开了武库,拿出他恼恨的兵器;因为主─万军之耶和华在迦勒底人之地有当做的事。
Törjetek reá a szélekről, nyissátok fel az ő magtárait, tapodjátok őt, mint a kévét, és irtsátok ki, hogy ne legyen maradéka.
你们要从极远的边界来攻击她,开她的仓廪,将她堆如高堆,毁灭净尽,丝毫不留。
Döfjétek le minden tulkát, le velök a vágóhídra! Oh jaj nékik; mert eljött az ő napjok, az ő megfenyíttetésök ideje!
要杀他的一切牛犊,使他们下去遭遇杀戮。他们有祸了,因为追讨他们的日子已经来到。
A futók és a Babilon földéből menekülők zaja megjelentik majd a Sionon az Úrnak a mi Istenünknek bosszúállását, az ő templomáért való bosszúállását.
(有从巴比伦之地逃避出来的人,在锡安扬声报告耶和华─我们的 神报仇,就是为他的殿报仇。)
Gyűjtsetek össze Babilon ellen igen sokat, mindenkit a ki kézívet feszít, köröskörül járjatok ellene tábort, hogy senki el ne szaladhasson: fizessetek meg néki az ő cselekedete szerint, a mint ő cselekedett, úgy cselekedjetek vele; mert az Úr ellen kevélykedett, az Izráelnek Szentje ellen!
「招集一切弓箭手来攻击巴比伦。要在巴比伦四围安营,不要容一人逃脱,照著她所做的报应她;她怎样待人,也要怎样待她,因为她向耶和华─以色列的圣者发了狂傲。
Azért elhullanak az ő ifjai az ő utczáiban, és minden vitéze elvész azon a napon, azt mondja az Úr.
所以她的少年人必仆倒在街上。当那日,一切兵丁必默默无声。这是耶和华说的。」
Ímé, én ellened vagyok, te kevély, azt mondja az Úr, a Seregek Ura, mert eljött a te napod, a te megfenyítésed napja.
主─万军之耶和华说:你这狂傲的啊,我与你反对,因为我追讨你的日子已经来到。
És megbotlik a kevély és elesik, és senki nem lesz, a ki felköltse őt, és tüzet gyújtok az ő városaiban, hogy megemészsze azokat, a kik körülte vannak.
狂傲的必绊跌仆倒,无人扶起。我也必使火在他的城邑中著起来,将他四围所有的尽行烧灭。
Ezt mondja a Seregek Ura: Megnyomoríttattak az Izráel fiai és Júda fiai együtt és mindnyájan, a kik fogságra vitték őket, beléjök ragadnak, nem akarják őket elbocsátani.
万军之耶和华如此说:「以色列人和犹大人一同受欺压;凡掳掠他们的都紧紧抓住他们,不肯释放。
*De* az ő megváltójok erős, Seregek Ura az ő neve, bizonynyal felveszi az ő peröket, hogy megnyugtassa e földet, és Babilon lakóit megrettentse.
他们的救赎主大有能力,万军之耶和华是他的名。他必伸清他们的冤,好使全地得平安,并搅扰巴比伦的居民。」
Fegyver *lesz* a Káldeusokon, azt mondja az Úr, és Babilon lakóin és az ő fejedelmein és az ő bölcsein.
耶和华说:有刀剑临到迦勒底人和巴比伦的居民,并她的首领与智慧人。
Fegyver *lesz* az ő varázslóin, és megbolondulnak; fegyver *lesz* az ő vitézein, és elijednek.
有刀剑临到矜夸的人,他们就成为愚昧;有刀剑临到她的勇士,他们就惊惶。
Fegyver *lesz* az ő lovain és szekerein és az egész egyveleg népen, a mely ő benne van, és hasonlók lesznek az asszonyokhoz. Fegyver *lesz* az ő kincsein, és elprédáltatnak.
有刀剑临到他的马匹、车辆,和其中杂族的人民;他们必像妇女一样。有刀剑临到她的宝物,就被抢夺。
Szárazság *lesz* az ő vizein, és kiszáradnak, mert bálványok földe az, és faragott képekkel dicsekednek.
有干旱临到她的众水,就必干涸;因为这是有雕刻偶像之地,人因偶像而颠狂。
Azért sakálok lakoznak ott baglyokkal, és struczmadárnak fiai lakoznak benne, és soha többé nem lakják azt, és nem lesznek lakosai nemzedékről nemzedékre.
所以旷野的走兽和豺狼必住在那里,鸵鸟也住在其中,永无人烟,世世代代无人居住。」
A mint felforgatta Isten Sodomát és Gomorát és az ő szomszéd városait, azt mondja az Úr, ép úgy nem lakik ott egy ember sem, és embernek fia sem lakja azt.
耶和华说:「必无人住在那里,也无人在其中寄居,要像我倾覆所多玛、蛾摩拉,和邻近的城邑一样。
Ímé, nép jött északról, és nagy nemzet és sok király támad fel a föld határaiból.
看哪,有一种民从北方而来,并有一大国和许多君王被激动,从地极来到。
Ívet és paizst ragadnak, kegyetlenek azok, és semmi irgalmasság nem lesz bennök, szavok mint a tenger zúgása, és lovakon jőnek, mind viadalra készek te ellened, te Babilon leánya!
他们拿弓和枪,性情残忍,不施怜悯;他们的声音像海浪匉訇。巴比伦城(原文是女子)啊,他们骑马,都摆队伍如上战场的人,要攻击你。
Hallja a babiloni király az ő híröket, és kezei elesnek, szorongás fogja el őt, fájdalom, mint a gyermekszűlőt.
巴比伦王听见他们的风声,手就发软,痛苦将他抓住,疼痛彷彿产难的妇人。
Ímé, mint a Jordán erdőségéből való oroszlán, úgy jön fel az örök*zöld* ligetre, de hamar kiűzöm őt arról, és a ki arra választatott, azt teszem azon fejedelemmé, mert kicsoda hasonlatos hozzám? és ki szab nékem törvényt, és ki az a pásztor, a ki ellenem álljon?
「仇敌必像狮子从约旦河边的丛林上来,攻击坚固的居所。转眼之间,我要使他们逃跑,离开这地。谁蒙拣选,我就派谁治理这地。谁能比我呢?谁能给我定规日期呢?有何牧人能在我面前站立得住呢?
Azért halljátok meg az Úr tervét, a melyet Babilon ellen tervezett, és az ő gondolatait, a melyeket Káldea ellen gondolt. Bizony elhajtják őket, a nyáj kicsinyeit, és álmélkodik felettök a legelő.
你们要听耶和华攻击巴比伦所说的谋略和他攻击迦勒底人之地所定的旨意。仇敌定要将他们群众微弱的拉去,定要使他们的居所荒凉。
Babilon bevételének zajától megindul a föld, és kiáltása hallatszik a nemzetek között!
因巴比伦被取的声音,地就震动,人在列邦都听见呼喊的声音。」