I Chronicles 16

Mikor pedig bevitték az Isten ládáját és elhelyezék azt a sátor közepén, a melyet Dávid annak számára felállított vala: áldozának egészen égő- és hálaáldozatokkal az Isten előtt.
众人将 神的约柜请进去,安放在大卫所搭的帐幕里,就在 神面前献燔祭和平安祭。
És mikor Dávid elvégezte az egészen égőáldozatot és a hálaáldozatot, az Úr nevében megáldá a népet.
大卫献完了燔祭和平安祭,就奉耶和华的名给民祝福,
És osztogata minden Izráelitának, férfinak úgy, mint asszonynak egy-egy kenyeret, és egy-egy darab húst és egy-egy kalácsot.
并且分给以色列人,无论男女,每人一个饼,一块肉,一个葡萄饼。
És rendele az Úr ládája elé a Léviták közül szolgákat, a kik hirdessék, tiszteljék és dícsérjék az Urat, Izráel Istenét.
大卫派几个利未人在耶和华的约柜前事奉,颂扬,称谢,讚美耶和华─以色列的 神:
Asáf vala a fő, utána másodrenden Zakariás, Jéhiel, Semirámót, Jékhiel, Mattithja, Eliáb, Benája és Obed-Edom. Jéhiel lantokkal és cziterákkal, Asáf pedig czimbalmokkal énekel vala;
为首的是亚萨,其次是撒迦利雅、雅薛、示米拉末、耶歇、玛他提雅、以利押、比拿雅、俄别以东、耶利,鼓瑟弹琴;惟有亚萨敲钹,大发响声;
Továbbá Benája és Jaháziel papok kürtölnek vala szüntelen az Isten szövetségének ládája előtt.
祭司比拿雅和雅哈悉常在 神的约柜前吹号。
Azon a napon adott Dávid először *éneket* az Úrnak dícséretére Asáfnak és az ő atyjafiainak kezébe.
那日,大卫初次借亚萨和他的弟兄以诗歌称颂耶和华,说:
Dícsérjétek az Urat, hívjátok segítségül az ő nevét, hirdessétek minden népek között az ő nagy dolgait.
你们要称谢耶和华,求告他的名,在万民中传扬他的作为!
Énekeljetek néki, mondjatok dícséretet néki, beszéljetek minden csudálatos dolgairól.
要向他唱诗、歌颂,谈论他一切奇妙的作为。
Dicsekedjetek az ő szent nevében; örvendezzen szívök azoknak, a kik az Urat keresik.
要以他的圣名夸耀;寻求耶和华的人,心中应当欢喜。
Keressétek az Urat és az ő erősségét; keressétek az ő orczáját szüntelen.
要寻求耶和华与他的能力,时常寻求他的面。
Emlékezzetek meg az ő csudálatos dolgairól, a melyeket cselekedett, az ő csudáiról és az ő szájának ítéletiről.
他仆人以色列的后裔,他所拣选雅各的子孙哪,你们要记念他奇妙的作为和他的奇事,并他口中的判语。
Óh Izráelnek, az ő szolgájának magva! Jákóbnak, az ő választottjának fiai!
并入上一节
Ez az Úr, a mi Istenünk; az egész földön az ő ítéletei!
他是耶和华─我们的 神,全地都有他的判断。
Emlékezzetek meg örökké az ő szövetségéről, és az ő beszédéről, a melyet parancsolt, ezer nemzetségig;
你们要记念他的约,直到永远;他所吩咐的话,直到千代,
A melyet szerzett Ábrahámmal; és az Izsáknak tett esküjéről.
就是与亚伯拉罕所立的约,向以撒所起的誓。
Amelyet állíta Jákóbnak *örök* végzésül, Izráelnek örökkévaló szövetségül,
他又将这约向雅各定为律例,向以色列定为永远的约,
Mondván: A Kanaán földét néked adom, hogy legyen néktek örökségtek.
说:我必将迦南地赐给你,作你产业的分。
Midőn ti számszerint kevesen valátok, igen kevesen, és zsellérek azon a földön;
当时你们人丁有限,数目稀少,并且在那地为寄居的;
Mert járnak vala egyik nemzetségtől a másikhoz, és egyik országból más országba:
他们从这邦游到那邦,从这国行到那国。
Mégsem engedé senkinek őket bántani, sőt még a királyokat is megbünteté érettök.
耶和华不容什么人欺负他们,为他们的缘故责备君王,
*Ezt mondván:* Az én felkentjeimet ne bántsátok, prófétáimnak se ártsatok.
说:不可难为我受膏的人,也不可恶待我的先知!
Mind ez egész föld énekeljen az Úrnak, napról-napra hirdessétek az ő szabadítását.
全地都要向耶和华歌唱!天天传扬他的救恩,
Beszéljétek a pogányok között az ő dicsőségét, minden népek között az ő csudálatos dolgait;
在列邦中述说他的荣耀,在万民中述说他的奇事。
Mert nagy az Úr és igen dícsérendő, és rettenetes minden istenek felett;
因耶和华为大,当受极大的讚美;他在万 神之上,当受敬畏。
Mert a pogányoknak minden isteneik csak bálványok, de az Úr teremtette az egeket.
外邦的神都属虚无,惟独耶和华创造诸天。
Dicsőség és tisztesség van ő előtte, erősség és vígasság az ő helyén.
有尊荣和威严在他面前,有能力和喜乐在他圣所。
Adjatok az Úrnak, népeknek nemzetségei, adjatok az Úrnak dicsőséget és erősséget!
民中的万族啊,你们要将荣耀能力归给耶和华,都归给耶和华!
Adjatok az Úr nevének dicsőséget, hozzatok ajándékot, és jőjjetek eleibe, imádjátok az Urat a szentség ékességében.
要将耶和华的名所当得的荣耀归给他,拿供物来奉到他面前;当以圣洁的【的或作为】妆饰敬拜耶和华。
Rettegjen az egész föld az ő orczájától; a föld kereksége is megerősíttetik, hogy ne ingadozzék.
全地要在他面前战抖,世界也坚定不得动摇。
Örüljenek az egek, és örvendezzen a föld, és mondják a pogányok között: az Úr uralkodik!
愿天欢喜,愿地快乐;愿人在列邦中说:耶和华作王了
Zengjen a tenger és az ő teljessége; örvendezzen a mező és minden, a mi azon van.
愿海和其中所充满的澎湃;愿田和其中所有的都欢乐。
Akkor örvendezni kezdenek az erdőnek fái az Úr előtt, mikor eljövend megítélni a földet.
那时,林中的树木都要在耶和华面前欢呼,因为他来要审判全地。
Tiszteljétek az Urat, mert igen jó, mert örökkévaló az ő irgalmassága.
应当称谢耶和华;因他本为善,他的慈爱永远长存!
És mondjátok: Tarts meg minket, mi szabadító Istenünk, gyűjts össze minket, és szabadíts meg a pogányoktól, hogy a te szent nevedet tisztelhessük, dicsekedhessünk a te dícséretedben!
要说:拯救我们的 神啊,求你救我们,聚集我们,使我们脱离外邦,我们好称讚你的圣名,以讚美你为夸胜。
Áldott legyen az Úr, Izráel Istene öröktől fogva mindörökké! És monda a sokaság: Ámen! és dícséré az Urat.
耶和华─以色列的 神,从亘古直到永远,是应当称颂的!众民都说:阿们!并且讚美耶和华。
Ott hagyá azért *Dávid* az Úr szövetségének ládájánál Asáfot és az ő atyjafiait, hogy a láda előtt szüntelen minden napon szolgáljanak,
大卫派亚萨和他的弟兄在约柜前常常事奉耶和华,一日尽一日的职分;
Obed-Edomot és az ő hatvannyolcz atyjafiát (Obed-Edom pedig a Jedithun fia) és Hósát pedig ajtónállóknak.
又派俄别以东和他的弟兄六十八人,与耶杜顿的儿子俄别以东,并何萨作守门的;
Sádók papot pedig és az ő pap atyjafiait, az Úr sátora előtt *hagyá* a magaslaton, mely Gibeonban vala;
且派祭司撒督和他弟兄众祭司在基遍的邱坛、耶和华的帐幕前燔祭坛上,每日早晚,照著耶和华律法书上所吩咐以色列人的,常给耶和华献燔祭。
Hogy áldozzanak az Úrnak szüntelen égőáldozattal az égőáldozatnak oltárán minden reggel és estve, és hogy mindent a szerint *cselekedjenek,* a mint megiratott az Úr törvényében, melyet parancsolt vala az Izráelnek,
并入上一节
Hémánt is és Jédutunt velök *hagyá,* és többeket is választott, a kik nevök szerint megneveztettek, hogy az Urat dícsérjék, mert az ő irgalmassága örökkévaló.
与他们一同被派的有希幔、耶杜顿,和其余被选名字录在册上的,称谢耶和华,因他的慈爱永远长存。
És ő velök Hémánt és Jédutunt kürtökkel, czimbalmokkal és az Isten énekének szerszámaival. A Jédutun fiait pedig kapunállókká *tevé.*
希幔、耶杜顿同著他们吹号、敲钹,大发响声,并用别的乐器随著歌颂 神。耶杜顿的子孙作守门的。
Akkor eltávozék az egész nép, kiki az ő házához. Dávid pedig visszatére, hogy az ő háznépét is megáldja.
于是众民各归各家;大卫也回去为家眷祝福。