Job 10

Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében.

Душата ми е отегчена от живота ми; ще дам воля на оплакването си в себе си, ще говоря в горестта на душата си.

Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!

Ще кажа на Бога: Не ме осъждай! Покажи ми защо се съдиш с мен!

Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?

Добре ли е за Теб да потискаш, да отхвърляш делото на ръцете Си и да озаряваш съвета на безбожните?

Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát?

Плътски очи ли имаш, или гледаш, както гледа човек?

Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?

Дните Ти като дните на смъртен човек ли са, или годините Ти — като дни на мъж,

Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz.

за да търсиш беззаконието ми и да издирваш греха ми?

Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedből kiszabadítson!

Знаеш, че не съм виновен, и пак няма кой да избавя от ръката Ти.

Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!

Ръцете Ти ме образуваха и създадоха всичките ми части изцяло — и ще ме погълнеш ли?

Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?

Спомни си, моля Те, че ме оформи като глина — и ще ме върнеш ли в пръстта?

Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?

Не си ли ме излял като мляко и не си ли ме съсирил като сирене?

Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.

С кожа и плът си ме облякъл и с кости и жили си ме оплел.

Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet.

Живот и милост си ми дал и Твоята закрила е опазила духа ми.

De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:

Но това си криел в сърцето Си — зная, че това е било у Теб:

Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bűnöm alól nem mentesz föl engem.

ако съгреша, тогава Ти ме наблюдаваш и няма да ме считаш за невинен.

Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!

Ако бях виновен, горко ми; и ако съм праведен, не мога да вдигна главата си. Наситен с позор — виж скръбта ми,

Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.

защото расте! Ти ме гониш като лъв и отново се показваш чуден към мен.

Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.

Подновяваш свидетелите Си против мен и увеличаваш гнева Си към мен; една след друга пращаш войски против мен.

Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!

Защо тогава ме извади от утробата? Да бях умрял, без око да ме е видяло!

Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhéből sírba vittek volna!

Бих бил, като че не съм бил; бих бил отнесен от утробата към гроба.

Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tőlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,

Дните ми не са ли малко? Престани! Остави ме малко да отдъхна,

Mielőtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;

преди да ида там — и няма да се върна — в земя на мрак и сянка на смъртта;

Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürű setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürű setétség.

в земя на мрак като тъма, на смъртна сянка, без ред, където светлината е като тъма.