Ecclesiastes 6

Van egy gonosz, a melyet láttam a nap alatt, és nagy *baj* az az emberen;

Има зло, което видях под слънцето и е много сред хората:

Mikor valakinek az Isten ád gazdagságot és kincseket és tisztességet, és semmi nélkül nem szűkölködik, valamit kivánhat lelkének, és az Isten nem engedi néki, hogy éljen azzal, hanem más ember él azzal: ez hiábavalóság és gonosz nyavalya!

човек, на когото Бог е дал богатство и имот, и почест и нищо не му липсва от всичко, което пожелава; но Бог не му дава власт да яде от тях, а ги яде чужденец. Това е суета и лоша болест.

Ha száz gyermeket szül is valaki, és sok esztendeig él, úgy hogy az ő esztendeinek napja sok, de az ő lelke a jóval meg nem elégszik, és nem lesz temetése néki: azt mondom, hogy jobb annál az idétlen gyermek,

Ако човек роди сто деца и живее много години, и дните на годините му станат много, а душата му не се насити с благо, и той дори няма прилично погребение, казвам, че мъртвороденото е по-добре от него,

Mert hiábavalóságra jött, setétségben megy el, és setétséggel fedeztetik be neve,

защото то идва в нищожност и отива в тъмнина, и името му се покрива с тъмнина,

A napot sem látta és nem ismerte; tűrhetőbb ennek állapotja, hogynem amannak.

и не е видяло слънцето и не е познало нищо. То има повече покой, отколкото онзи човек.

Hogyha kétezer esztendőt élt volna is, és a jóval nem élt: avagy nem ugyanazon egy helyre megy-é minden?

Дори да живее два пъти по хиляда години, без да види добро — не отиват ли всички на едно място?

Az embernek minden munkája szájáért van; mindazáltal az ő kívánsága be nem telik.

Целият труд на човека е за устата му — душата му обаче не се насища.

Mert miben különbözik a bölcs a bolondtól, és miben a szegény, a ki az élők előtt járni tud?

Защото какво предимство има мъдрият пред безумния и какво — сиромахът, който знае как да живее между живите?

Jobb, a mit ember szemmel lát, hogynem a lélek kivánsága; ez is hiábavalóság és a léleknek gyötrelme!

По-добре да виждаш нещо с очите си, отколкото да блуждаеш с желанието си. И това е суета и гонене на вятър.

Valami van, régen ráadatott nevezete, és bizonyos dolog, hogy mi lesz az ember, és nem perlekedhetik azzal, a ki hatalmasb nálánál.

Каквото и да съществува, вече си има име, и се знае какво е човек; и той не може да се съди с по-могъщия от него.

Mert van sok beszéd, a mely a hiábavalóságot szaporítja; és mi haszna van az embernek *abban?*

Понеже има много неща, които умножават суетата — каква полза има човек от това?

Mert kicsoda tudhatja, mi legyen az embernek jó e világon, az ő hiábavaló élete napjainak száma szerint, a melyeket mintegy árnyékot tölt el? Kicsoda az, a ki megmondhatná az embernek, mi következik ő utána a nap alatt?

Защото кой знае какво е добро за човека в живота през малкото години на суетния му живот, които той прекарва като сянка? Защото кой ще каже на човека какво ще бъде след него под слънцето?