Job 3

Sitte avasi Job suunsa ja kirosi päivänsä.
Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.
Ja Job vastasi ja sanoi:
És szóla Jób, és monda:
Se päivä olkoon kadotettu, jona minä syntynyt olen, ja se yö, jona sanottiin: mies on siinnyt.
Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
Se päivä olkoon pimiä, ja älköön Jumala kysykö ylhäältä sen perään: älköön kirkkaus paistako hänen päällensä.
Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
Pimeys ja kuolon varjo peittäköön hänen, olkoon pilvi hänen päällänsä; ja musta päivän sumu tehkään hänen kauhiaksi.
Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; *a* felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
Sen yön käsittäköön pimeys, ja älkään iloitko vuosikausien päiväin seassa, ja älkään tulko kuukausien lukuun.
Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
Katso, olkoon se yö yksinäinen ja älköön yhtäkään iloa tulko siihen.
Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
Ne jotka päivää kiroovat, he kirotkoot sitä, ne jotka ovat valmiit herättämään Leviatania.
Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
Sen tähdet olkoot pimiät hämärässänsä, odottakoot valkeutta, ja ei tulko, ja älkööt nähkö aamuruskon silmäripsiä,
Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
Ettei se sulkenut minun kohtuni ovea, ja ei kätkenyt onnettomuutta silmäini edestä.
Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.
Miksi en minä kuollut äitini kohdussa? Miksi en minä läkähtynyt äitini kohdusta tultuani?
Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
Miksi he ovat ottaneet minun helmaansa? Miksi minä olen nisiä imenyt?
Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!
Niin minä nyt makaisin, olisin alallani, lepäisin, ja minulla olis lepo.
Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék -
Maan kuningasten ja neuvojain kanssa, jotka heillensä rakentavat sitä mikä kylmillä on;
Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.
Eli päämiesten kanssa, joilla kultaa on, ja joiden huoneet ovat täynnä hopiaa;
Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
Eli niinkuin keskensyntyneet kätketyt; ja en oliskaan: niinkuin nuoret lapset, jotka ei koskaan valkeutta nähneet.
Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
Siellä täytyy jumalattomain lakata väkivallastansa; siellä ovat ne levossa, jotka paljon vaivaa nähneet ovat;
Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
Siellä on vangeilla rauha muiden kanssa, ja ei kuule vaatian ääntä;
A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
Siellä ovat sekä pienet että suuret, ja palveliat vapaat isännistänsä:
Kicsiny és nagy ott *egyenlő,* és a szolga az ő urától szabad.
Miksi valkeus on annettu vaivaisille, ja elämä murheellisille sydämille?
Mért is ad *Isten* a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?
Niille, jotka odottavat kuolemaa, ja ei se tule, ja kaivaisivat sitä ennen kuin aarnihautaa?
A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
Niille, jotka kovin iloitsevat ja riemuitsevat, että he saisivat haudan?
A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
Ja sille miehelle, jonka tie kätketty on, ja hänen edestänsä Jumalalta peitetty?
A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
Sillä minun leipäni tykönä minä huokaan, ja minun parkuni vuodatetaan niinkuin vesi,
Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
Sillä jota minä pelkäsin, se tuli minun päälleni, ja mitä minä kartin, tapahtui minulle.
Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
Enkö minä ollut onnellinen? enkö minä ollut rauhassa? eikö minulla ollut hyvä lepo? ja nyt senkaltainen levottomuus tulee.
Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.