Job 4

Toen antwoordde Elifaz, de Themaniet, en zeide:

És felele a témáni Elifáz, és monda:

Zo wij een woord opnemen tegen u, zult gij verdrietig zijn? Nochtans wie zal zich van woorden kunnen onthouden?

Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtőztetni magát a beszédben?

Zie, gij hebt velen onderwezen, en gij hebt slappe handen gesterkt;

Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerősítetted;

Uw woorden hebben den struikelende opgericht, en de krommende knieën hebt gij vastgesteld;

A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszkető térdeket megerősítetted;

Maar nu komt het aan u, en gij zijt verdrietig; het raakt tot u, en gij wordt beroerd.

Most, hogy rád jött *a sor,* zokon veszed; hogy téged ért *a baj,* elrettensz!

Was niet uw vreze Gods uw hoop, en de oprechtheid uwer wegen uw verwachting?

Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed- é utaidnak becsületessége?

Gedenk toch, wie is de onschuldige, die vergaan zij; en waar zijn de oprechten verdelgd?

Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?

Maar gelijk als ik gezien heb: die ondeugd ploegen, en moeite zaaien, maaien dezelve.

A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.

Van den adem Gods vergaan zij, en van het geblaas van Zijn neus worden zij verdaan.

Az Istennek lehelletétől elvesznek, az ő haragjának szelétől elpusztulnak.

De brulling des leeuws, en de stem des fellen leeuws, en de tanden der jonge leeuwen worden verbroken.

Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.

De oude leeuw vergaat, omdat er geen roof is, en de jongens eens oudachtigen leeuws worden verstrooid.

Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nőstény oroszlán kölykei elszélednek.

Voorts is tot mij een woord heimelijk gebracht, en mijn oor heeft een weinigje daarvan gevat;

Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.

Onder de gedachten van de gezichten des nachts, als diepe slaap valt op de mensen;

Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.

Kwam mij schrik en beving over, en verschrikte de veelheid mijner beenderen.

Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.

Toen ging voorbij mijn aangezicht een geest; hij deed het haar mijns vleses te berge rijzen.

Valami szellem suhant el előttem, s testemnek szőre felborzolódék.

Hij stond, doch ik kende zijn gedaante niet; een beeltenis was voor mijn ogen; er was stilte, en ik hoorde een stem, zeggende:

Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim előtt, mély csend, és *ilyen* szót hallék:

Zou een mens rechtvaardiger zijn dan God? Zou een man reiner zijn dan zijn Maker?

Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az ő teremtője előtt tiszta-é az ember?

Zie, op Zijn knechten zou Hij niet vertrouwen; hoewel Hij in Zijn engelen klaarheid gesteld heeft.

Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát:

Hoeveel te min op degenen, die lemen huizen bewonen, welker grondslag in het stof is? Zij worden verbrijzeld voor de motten.

Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!

Van den morgen tot den avond worden zij vermorzeld; zonder dat men er acht op slaat, vergaan zij in eeuwigheid.

Reggeltől estig gyötrődnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.

Verreist niet hun uitnemendheid met hen? Zij sterven, maar niet in wijsheid.

Ha kiszakíttatik belőlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?