Psalms 139

Přednímu zpěváku, žalm Davidův. Hospodine, ty jsi mne zkusil a seznal.

Az éneklőmesternek, Dávid zsoltára. Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz.

Ty znáš sednutí mé i povstání mé, rozumíš myšlení mému zdaleka.

Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat.

Chození mé i ležení mé ty obsahuješ, a všech mých cest svědom jsi.

Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.

Než ještě mám na jazyku slovo, aj, Hospodine, ty to všecko víš.

Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!

Z zadu i z předu obklíčils mne, a vzložils na mne ruku svou.

Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.

Divnější jest umění tvé nad můj vtip; vysoké jest, nemohu k němu.

Csodálatos előttem *e* tudás, magasságos, nem érthetem azt.

Kamž bych zašel od ducha tvého? Aneb kam bych před tváří tvou utekl?

Hová menjek a te lelked elől és a te orczád elől hova fussak?

Jestliže bych vstoupil na nebe, tam jsi ty; pakli bych sobě ustlal v hrobě, aj, přítomen jsi.

Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy.

Vzal-li bych křídla záře jitřní, abych bydlil při nejdalším moři:

Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:

I tamť by mne ruka tvá provedla, a pravice tvá by mne popadla.

Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.

Dím-li pak: Aspoň tmy, jako v soumrak, přikryjí mne, ale i noc jest světlem vůkol mne.

Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz,

Aniž ty tmy před tebou ukryti mohou, anobrž noc jako den tobě svítí, rovně tma jako světlo.

A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.

Ty zajisté v moci máš ledví má, přioděl jsi mne v životě matky mé.

Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.

Oslavuji tě, proto že se hrozným a divným skutkům tvým divím, a duše má zná je výborně.

Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.

Neníť ukryta žádná kost má před tebou, jakž jsem učiněn v skrytě, a řemeslně složen, v nejhlubších místech země.

Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, *mintegy* a föld mélyében.

Trupel můj viděly oči tvé, v knihu tvou všickni oudové jeho zapsáni jsou, i dnové,v nichž formováni byli, když ještě žádného z nich nebylo.

Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.

Protož u mne ó jak drahá jsou myšlení tvá, Bože silný, a jak jest jich nesčíslná summa!

És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája!

Chtěl-li bych je sčísti, více jest jich než písku; procítím-li, a já jsem vždy s tebou.

Számlálgatom őket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.

Zabil-li bys, ó Bože, bezbožníka, tehdážť by muži vražedlní odstoupili ode mne,

Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tőlem!

Kteříž mluví proti tobě nešlechetně; marně vyvyšují nepřátely tvé.

A kik gonoszul szólnak felőled, *és nevedet* hiába veszik fel, a te ellenségeid.

Zdaliž těch, kteříž tě v nenávisti mají, ó Hospodine, v nenávisti nemám? A ti, kteříž proti tobě povstávají, zdaž mne nemrzejí?

Ne gyűlöljem-é, Uram, a téged gyűlölőket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é?

Úhlavní nenávistí jich nenávidím, a mám je za nepřátely.

Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek!

Vyzpytuj mne, Bože silný, a poznej srdce mé; zkus mne, a poznej myšlení má.

Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!

A popatř, chodím-liť já cestou odpornou tobě, a veď mne cestou věčnou.

És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!