Lamentations 3

Já jsem muž okoušející trápení od metly rozhněvání Božího.

Én vagyok az az ember, a ki nyomorúságot látott az ő haragjának vesszeje miatt.

Zahnal mne, a uvedl do tmy a ne k světlu.

Engem vezérlett és járatott sötétségben és nem világosságban.

Toliko proti mně se postavuje, a obrací ruku svou přes celý den.

Bizony ellenem fordult, *ellenem* fordítja kezét minden nap.

Uvedl sešlost na tělo mé a kůži mou, a polámal kosti mé.

Megfonnyasztotta testemet és bőrömet, összeroncsolta csontjaimat.

Zastavěl mne a obklíčil přeodpornou hořkostí.

*Erősséget* épített ellenem és körülvett méreggel és fáradsággal.

Postavil mne v tmavých místech jako ty, kteříž již dávno zemřeli.

Sötét helyekre ültetett engem, mint az örökre meghaltakat.

Ohradil mne, abych nevyšel; obtížil ocelivý řetěz můj.

Körülkerített, hogy ki ne mehessek, nehézzé tette lánczomat.

A jakžkoli volám a křičím, zacpává uši před mou modlitbou.

Sőt ha kiáltok és segítségül hívom is, nem hallja meg imádságomat.

Ohradil cesty mé tesaným kamenem, a stezky mé zmátl.

Elkerítette az én útaimat terméskővel, ösvényeimet elforgatta.

Jest nedvěd číhající na mne, lev v skrejších.

Ólálkodó medve ő nékem *és* lesben álló oroszlán.

Cesty mé stočil, anobrž roztrhal mne, a na to mne přivedl, abych byl pustý.

Útaimat elterelte, és darabokra vagdalt és elpusztított engem!

Natáhl lučiště své, a vystavil mne za cíl střelám.

Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé czélul állított engem!

Postřelil ledví má střelami toulu svého.

Veséimbe bocsátotta tegzének fiait.

Jsem v posměchu se vším lidem svým, a písničkou jejich přes celý den.

Egész népemnek csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig.

Sytí mne hořkostmi, opojuje mne pelynkem.

Eltöltött engem keserűséggel, megrészegített engem ürömmel.

Nadto potřel o kameníčko zuby mé, vrazil mne do popela.

És kova-kővel tördelte ki fogaimat; porba tiprott engem.

Tak jsi vzdálil, ó Bože, duši mou od pokoje, až zapomínám na pohodlí,

És kizártad lelkem a békességből; elfeledkeztem a jóról.

A říkám: Zahynulatě síla má i naděje má, kterouž jsem měl v Hospodinu.

És mondám: Elveszett az én erőm és az én reménységem az Úrban.

A však duše má rozvažujíc trápení svá a pláč svůj, pelynek a žluč,

Emlékezzél meg az én nyomorúságomról és eltapodtatásomról, az ürömről és a méregről!

Rozvažujíc to ustavičně, ponižuje se ve mně.

Vissza-visszaemlékezik, és megalázódik bennem az én lelkem.

A přivodě sobě to ku paměti, (naději mám),

Ezt veszem szívemre, azért bízom.

Že veliké jest milosrdenství Hospodinovo, když jsme do konce nevyhynuli. Nepřestávajíť zajisté slitování jeho,

Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága!

Ale nová jsou každého jitra; převeliká jest pravda tvá.

Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged!

Díl můj jest Hospodin, říká duše má; protož naději mám v něm.

Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom.

Dobrý jest Hospodin těm, jenž očekávají na něj, duši té, kteráž ho hledá.

Jó az Úr azoknak, a kik várják őt; a léleknek, a mely keresi őt.

Dobré jest trpělivě očekávajícímu na spasení Hospodinovo.

Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig.

Dobré jest muži tomu, kterýž by nosil jho od dětinství svého,

Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában.

Kterýž by pak byl opuštěn, trpělivě se má v tom, což na něj vloženo,

Egyedül ül és hallgat, mert felvette magára.

Dávaje do prachu ústa svá, až by se ukázala naděje,

Porba teszi száját, *mondván:* Talán van *még* reménység?

Nastavuje líce tomu, kdož jej bije, a sytě se potupou.

Orczáját tartja az őt verőnek, megelégszik gyalázattal.

Neboť nezamítá Pán na věčnost;

Mert nem zár ki örökre az Úr.

Nýbrž ačkoli zarmucuje, však slitovává se podlé množství milosrdenství svého.

Sőt, ha megszomorít, meg is vígasztal az ő kegyelmességének gazdagsága szerint.

Netrápíť zajisté z srdce svého, aniž zarmucuje synů lidských.

Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát.

Aby kdo potíral nohama svýma všecky vězně v zemi,

Hogy lábai alá tiporja valaki a föld minden foglyát;

Aby nespravedlivě soudil muže před oblíčejem Nejvyššího,

Hogy elfordíttassék az ember ítélete a Magasságosnak színe előtt;

Aby převracel člověka v při jeho, Pán nelibuje.

Hogy elnyomassék az ember az ő peres dolgában: ezt az Úr nem nézi el.

Kdo jest, ješto když řekl, stalo se něco, a Pán nepřikázal?

Kicsoda az, a ki szól és meglesz, ha nem parancsolja az Úr?

Z úst Nejvyššího zdali nepochází zlé i dobré?

A Magasságosnak szájából nem jő ki a gonosz és a jó.

Proč by tedy sobě stýskal člověk živý, muž nad kázní za hříchy své?

Mit zúgolódik az élő ember? Ki-ki a maga bűneiért *bűnhődik.*

Zpytujme raději a ohledujme cest našich, a navraťme se až k Hospodinu.

Tudakozzuk a mi útainkat és vizsgáljuk meg, és térjünk az Úrhoz.

Pozdvihujme srdcí i rukou svých k Bohu silnému v nebe.

Emeljük fel szíveinket kezeinkkel egyetemben Istenhez az égben.

Myť jsme se zpronevěřili, a zpurní jsme byli, protož ty neodpouštíš.

Mi voltunk gonoszok és pártütők, azért nem bocsátottál meg.

Obestřels se hněvem a stiháš nás, morduješ a nešanuješ.

Felöltötted a haragot és üldöztél minket, öldököltél, nem kiméltél.

Obestřels se oblakem, aby nemohla proniknouti k tobě modlitba.

Felöltötted a felhőt, hogy hozzád ne jusson az imádság.

Za smeti a povrhel položil jsi nás u prostřed národů těchto.

Sepredékké és útálattá tettél minket a népek között.

Rozdírají na nás ústa svá všickni nepřátelé naši.

Feltátotta száját ellenünk minden ellenségünk.

Strach a jáma potkala nás, zpuštění a setření.

Rettegés és tőr van mi rajtunk, pusztulás és romlás.

Potokové vod tekou z očí mých pro potření dcery lidu mého.

Víz-patakok folynak alá az én szememből népem leányának romlása miatt.

Oči mé slzí bez přestání, proto že není žádného odtušení,

Szemem csörgedez és nem szünik meg, nincs pihenése,

Ažby popatřil a shlédl Hospodin s nebe.

Míg ránk nem tekint és meg nem lát az Úr az égből.

Oči mé rmoutí duši mou pro všecky dcery města mého.

Szemem bánatba ejté lelkemet városomnak minden leányáért.

Loviliť jsou mne ustavičně, jako ptáče, nepřátelé moji bez příčiny.

Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül.

Uvrhli do jámy život můj, a přimetali mne kamením.

Veremben fojtották meg életemet, és követ hánytak rám.

Rozvodnily se vody nad hlavou mou, řekl jsem: Jižtě po mně.

Felüláradtak a vizek az én fejem felett; mondám: Kivágattam!

Vzývám jméno tvé, ó Hospodine, z jámy nejhlubší.

Segítségül hívtam a te nevedet, oh Uram, a legalsó veremből.

Hlas můj vyslýchával jsi; nezacpávejž ucha svého před vzdycháním mým a voláním mým.

Hallottad az én szómat; ne rejtsd el füledet sóhajtásom és kiáltásom elől.

V ten den, v němž jsem tě vzýval, přicházeje, říkávals: Neboj se.

Közelegj hozzám, mikor segítségül hívlak téged; mondd: Ne félj!

Pane, zasazuje se o při duše mé, vysvobozoval jsi život můj.

Pereld meg Uram lelkemnek perét; váltsd meg életemet.

Vidíš, ó Hospodine, převrácenost, kteráž se mně děje, dopomoziž mi k spravedlnosti.

Láttad, oh Uram, az én bántalmaztatásomat; ítéld meg ügyemet.

Vidíš všecko vymstívání se jejich, všecky úklady jejich proti mně.

Láttad minden bosszúállásukat, minden ellenem való gondolatjokat.

Slýcháš utrhání jejich, ó Hospodine, i všecky obmysly jejich proti mně,

Hallottad Uram az ő szidalmazásukat, minden ellenem való gondolatjokat;

Řeči povstávajících proti mně, a přemyšlování jejich proti mně přes celý den.

Az ellenem támadóknak ajkait, és ellenem való mindennapi szándékukat.

Pohleď, jak při sedání jejich i povstání jejich jsem písničkou jejich.

Tekintsd meg leülésöket és felkelésöket; én vagyok az ő gúnydaluk.

Dej jim odplatu, Hospodine, podlé díla rukou jejich.

Fizess meg nékik, Uram, az ő kezeiknek munkája szerint.

Dej jim zatvrdilé srdce a prokletí své na ně.

Adj nékik szívbeli konokságot; átkodul reájok.

Stihej v prchlivosti, a vyhlaď je, ať nejsou pod nebem tvým.

Üldözd haragodban, és veszesd el őket az Úr ege alól!