Job 16

A odpovídaje Job, řekl:

Felele pedig Jób, és monda:

Slyšel jsem již podobných věcí mnoho; všickni vy nepříjemní jste těšitelé.

Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!

Bude-liž kdy konec slovům povětrným? Aneb co tě popouzí, že tak mluvíš?

Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy *így* felelsz?

Zdaliž bych já tak mluviti mohl, jako vy, kdybyste byli na místě mém? Shromažďoval-li bych proti vám slova, aneb potřásal na vás hlavou svou?

Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet;

Nýbrž posiloval bych vás ústy svými, a otvírání rtů mých krotilo by bolest.

Erősíthetnélek titeket *csak* a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené *fájdalmatokat.*

Buď že mluvím, neumenšuje se bolesti mé, buď že tak nechám, neodchází ode mne.

Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem?

Ale ustavičně zemdlívá mne; nebo jsi mne, ó Bože, zbavil všeho shromáždění mého.

Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét.

A vrásky jsi mi zdělal; což mám za svědka, ano patrná na mně hubenost má na tváři mé to osvědčuje.

Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem.

Prchlivost jeho zachvátila mne, a vzal mne v nenávist, škřipě na mne zuby svými; jako nepřítel můj zaostřil oči své na mne.

Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.

Rozedřeli na mne ústa svá, potupně mne poličkujíce, proti mně se shromáždivše.

Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem.

Vydal mne Bůh silný nešlechetníku, a v ruce bezbožných uvedl mne.

Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.

Pokoje jsem užíval, však potřel mne, a uchopiv mne za šíji mou, roztříštil mne, a vystavil mne sobě za cíl.

Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának.

Obklíčili mne střelci jeho, rozťal ledví má beze vší lítosti, a vylil na zem žluč mou.

Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.

Ranil mne ranou na ránu, outok učinil na mne jako silný.

Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.

Žíni jsem ušil na zjízvenou kůži svou, a zohavil jsem v prachu sílu svou.

Zsák-ruhát varrék az én *fekélyes* bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat.

Tvář má oduřavěla od pláče, a na víčkách mých stín smrti jest.

Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka *szállt;*

Ne pro nějaké bezpraví v rukou mých; nebo i modlitba má čistá jest.

Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.

Ó země, nepřikrývej krve mé, a nechť nemá místa volání mé.

Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!

Aj, nyní jestiť i v nebesích svědek můj, svědek můj, pravím, jest na výsostech.

Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban!

Ó mudráci moji, přátelé moji, k Bohuť slzí oko mé.

Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,

Ó by lze bylo muži v hádku s ním se vydati, jako synu člověka s přítelem svým.

Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát.

Nebo léta mně odečtená přicházejí, a cestou, kterouž se zase nenavrátím, již se beru.

Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza. * (Job 16:23) Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír. *