Job 13

Aj, všecko to vidělo oko mé, slyšelo ucho mé, a srozumělo tomu.

Ímé, mindezeket látta az én szemem, hallotta az én fülem és megértette.

Jakož vy znáte to, znám i já, nejsem zpozdilejší než vy.

A mint ti tudjátok, úgy tudom én is, és nem vagyok alábbvaló nálatok.

Jistě žeť já s Všemohoucím mluviti, a s Bohem silným o svou při jednati budu.

Azonban én a Mindenhatóval akarok szólani; Isten előtt kivánom védeni ügyemet.

Nebo vy jste skladatelé lži, a lékaři marní všickni vy.

Mert ti hazugságnak mesterei vagytok, és mindnyájan haszontalan orvosok.

Ó kdybyste aspoň mlčeli, a bylo by vám to za moudrost.

Vajha legalább mélyen hallgatnátok, az még bölcseségtekre lenne.

Slyštež medle odpory mé, a důvodů rtů mých pozorujte.

Halljátok meg, kérlek, az én feddőzésemet, és figyeljetek az én számnak pörlekedéseire.

Zdali zastávajíce Boha silného, mluviti máte nepravost? Aneb za něho mluviti máte lest?

Az Isten kedvéért szóltok-é hamisságot, és ő érette szóltok-é csalárdságot?

Zdaliž osobu jeho přijímati budete, a o Boha silného se zasazovati?

Az ő személyére néztek-é, ha Isten mellett tusakodtok?

Zdaž vám to k dobrému bude, když na průbu vezme vás, že jakož člověk oklamán bývá, oklamati jej chcete?

Jó lesz-é az, ha egészen kiismer benneteket, avagy megcsalhatjátok-é őt, a mint megcsalható az ember?

V pravdě žeť vám přísně domlouvati bude, budete-li povrchně osoby jeho šetřiti.

Keményen megbüntet, ha titkon vagytok is személyválogatók.

Což ani důstojnost jeho vás nepředěšuje, ani strach jeho nepřikvačuje vás?

Az ő fensége nem rettent-é meg titeket, a tőle való félelem nem száll-é rátok?

Všecka vzácnost vaše podobná jest popelu, a hromadám bláta vyvýšení vaše.

A ti emlékezéseitek hamuba írott példabeszédek, a ti menedékváraitok sárvárak.

Postrptež mne, nechať já mluvím, přiď na mne cokoli.

Hallgassatok, ne bántsatok: hadd szóljak én, akármi essék is rajtam.

Pročež bych trhati měl maso své zuby svými, a duši svou klásti v ruku svou?

Miért szaggatnám fogaimmal testemet, és miért szorítanám markomba lelkemet?

By mne i zabil, což bych v něho nedoufal? A však cesty své před oblíčej jeho předložím.

Ímé, megöl engem! Nem reménylem; hiszen csak utaimat akarom védeni előtte!

Onť sám jest spasení mé; nebo před oblíčej jeho pokrytec nepřijde.

Sőt az lesz nékem segítségül, hogy képmutató nem juthat elébe.

Poslouchejte pilně řeči mé, a zprávu mou pusťte v uši své.

Hallgassátok meg figyelmetesen az én beszédemet, vegyétek füleitekbe az én mondásomat.

Aj, jižť začínám pře své vésti, vím, že zůstanu spravedliv.

Ímé, előterjesztem ügyemet, tudom, hogy nékem lesz igazam.

Kdo jest, ješto by mi odpíral, tak abych nyní umlknouti a umříti musil?

Ki az, a ki perelhetne velem? Ha most hallgatnom kellene, úgy kimulnék.

Toliko té dvoji věci, ó Bože, nečiň mi, a tehdy před tváří tvou nebudu se skrývati:

Csak kettőt ne cselekedj velem, szined elől akkor nem rejtőzöm el.

Ruku svou vzdal ode mne, a hrůza tvá nechť mne neděsí.

Vedd le rólam kezedet, és a te rettentésed ne rettentsen engem.

Zatím povolej mne, a buduť odpovídati; aneb nechať já mluvím, a odpovídej mi.

Azután szólíts és én felelek, avagy én szólok hozzád és te válaszolj.

Jak mnoho jest mých nepravostí a hříchů? Přestoupení mé a hřích můj ukaž mi.

Mennyi bűnöm és vétkem van nékem? Gonoszságomat és vétkemet add tudtomra!

Proč tvář svou skrýváš, a pokládáš mne sobě za nepřítele?

Mért rejted el arczodat, és tartasz engemet ellenségedül?

Zdaliž list větrem se zmítající potříti chceš, a stéblo suché stihati budeš?

A letépett falevelet rettegteted-é, és a száraz pozdorját üldözöd-é?

Že zapisuješ proti mně hořkosti, a dáváš mi v dědictví nepravosti mladosti mé,

Hogy ily *sok* keserűséget szabtál reám, és az én ifjúságomnak vétkét örökölteted velem?!

A dáváš do klady nohy mé, a šetříš všech stezek mých, na paty noh mých našlapuješ;

Hogy békóba teszed lábaimat, vigyázol minden én utamra, és vizsgálod lábomnak nyomait?

Ješto člověk jako hnis kazí se, a jako roucho, kteréž jí mol.

Az pedig elsenyved, mint a redves fa, mint ruha, a melyet moly emészt.