Job 10

Stýště se duši mé v životě mém, vypustím nad sebou naříkání své, mluviti budu v hořkosti duše své.

Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében.

Dím Bohu: Neodsuzuj mne, oznam mi, proč se nesnadníš se mnou?

Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!

Jaký máš na tom užitek, že mne ssužuješ, že pohrdáš dílem rukou svých, a radu bezbožných osvěcuješ?

Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?

Zdali oči tělesné máš? Zdali tak, jako hledí člověk, ty hledíš?

Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát?

Zdaž jsou jako dnové člověka dnové tvoji, a léta tvá podobná dnům lidským,

Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?

Že vyhledáváš nepravosti mé, a na hřích můj se vyptáváš?

Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz.

Ty víš, žeť nejsem bezbožný, ačkoli není žádného, kdo by mne vytrhl z ruky tvé.

Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedből kiszabadítson!

Ruce tvé sformovaly mne, a učinily mne, a teď pojednou všudy vůkol hubíš mne.

Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!

Pamětliv buď, prosím, že jsi mne jako hlinu učinil, a že v prach zase obrátíš mne.

Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?

Zdalis mne jako mléka neslil, a jako syření neshustil?

Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?

Kůží a masem přioděl jsi mne, a kostmi i žilami spojils mne.

Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.

Života z milosrdenství udělil jsi mi, přesto navštěvování tvé ostříhalo dýchání mého.

Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet.

Ale toto skryl jsi v srdci svém; vím, žeť jest to při tobě.

De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:

Jakž zhřeším, hned mne šetříš, a od nepravosti mé neočišťuješ mne.

Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bűnöm alól nem mentesz föl engem.

Jestliže jsem bezbožný, běda mně; pakliť jsem spravedlivý, ani tak nepozdvihnu hlavy, nasycen jsa hanbou, a vida trápení své,

Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!

Kteréhož vždy více přibývá. Honíš mne jako lev, a jedno po druhém divně se mnou zacházíš.

Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.

Obnovuješ svědky své proti mně, a rozmnožuješ rozhněvání své na mne; vojska jedna po druhých jsou proti mně.

Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.

Proč jsi jen z života vyvedl mne? Ó bych byl zahynul, aby mne bylo ani oko nevidělo,

Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!

A abych byl, jako by mne nikdy nebylo, z života do hrobu abych byl vnesen.

Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhéből sírba vittek volna!

Zdaliž jest mnoho dnů mých? Ponechejž tedy a popusť mne, abych maličko pookřál,

Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tőlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,

Prvé než odejdu tam, odkudž se zase nenavrátím, do krajiny tmavé, anobrž stínu smrti,

Mielőtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;

Do krajiny, pravím, tmavé, kdež jest sama mrákota stínu smrti, a kdež není žádných proměn, ale sama pouhá mrákota.

Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürű setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürű setétség.