Psalms 139

Zborovođi. Davidov. Jahve, proničeš me svega i poznaješ,

Az éneklőmesternek, Dávid zsoltára. Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz.

ti znaš kada sjednem i kada ustanem, izdaleka ti već misli moje poznaješ.

Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat.

Hodam li ili ležim, sve ti vidiš, znani su ti svi moji putovi.

Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.

Riječ mi još nije na jezik došla, a ti, Jahve, sve već znadeš.

Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!

S leđa i s lica ti me obuhvaćaš, na mene si ruku svoju stavio.

Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.

Znanje to odveć mi je čudesno, previsoko da bih ga dokučio.

Csodálatos előttem *e* tudás, magasságos, nem érthetem azt.

Kamo da idem od duha tvojega i kamo da od tvog lica pobjegnem?

Hová menjek a te lelked elől és a te orczád elől hova fussak?

Ako se na nebo popnem, ondje si, ako u Podzemlje legnem, i ondje si.

Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy.

Uzmem li krila zorina pa se naselim moru na kraj

Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:

i ondje bi me ruka tvoja vodila, desnica bi me tvoja držala.

Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.

Reknem li: "Nek' me barem tmine zakriju i nek' me noć umjesto svjetla okruži!" -

Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz,

ni tmina tebi neće biti tamna: noć sjaji kao dan i tama kao svjetlost.

A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.

Jer ti si moje stvorio bubrege, satkao me u krilu majčinu.

Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.

Hvala ti što sam stvoren tako čudesno, što su djela tvoja predivna. Dušu moju do dna si poznavao,

Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.

kosti moje ne bjehu ti sakrite dok nastajah u tajnosti, otkan u dubini zemlje.

Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, *mintegy* a föld mélyében.

Oči tvoje već tada gledahu djela moja, sve već bješe zapisano u knjizi tvojoj: dani su mi određeni dok još ne bješe ni jednoga.

Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.

Kako su mi, Bože, naumi tvoji nedokučivi, kako li je neprocjenjiv zbroj njihov.

És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája!

Da ih brojim? Više ih je nego pijeska! Dođem li im do kraja, ti mi preostaješ!

Számlálgatom őket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.

De, istrijebi, Bože, zlotvora, krvoloci nek' odstupe od mene!

Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tőlem!

Jer podmuklo se bune protiv tebe, uzalud se dižu tvoji dušmani.

A kik gonoszul szólnak felőled, *és nevedet* hiába veszik fel, a te ellenségeid.

Jahve, zar da ne mrzim tvoje mrzitelje? Zar da mi se ne gade protivnici tvoji?

Ne gyűlöljem-é, Uram, a téged gyűlölőket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é?

Mržnjom dubokom ja ih mrzim i držim ih svojim neprijateljima.

Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek!

Pronikni me svega, Bože, srce mi upoznaj, iskušaj me i upoznaj misli moje:

Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!

pogledaj, ne idem li putem pogubnim i povedi me putem vječnim!

És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!