Job 9

Job progovori i reče:

Felele pedig Jób, és monda:

"Zaista, dobro ja znadem da je tako: kako da pred Bogom čovjek ima pravo?

Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a halandó ember Istennél?

Ako bi se tkogod htio prÓeti s njime, odvratio mu ne bi ni jednom od tisuću.

Ha perelni akarna ő vele, ezer közül egy sem felelhetne meg néki.

Srcem on je mudar, a snagom svesilan, i tko bi se njemu nekažnjeno opro?

Bölcs szívű és hatalmas erejű: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon?

On brda premješta, a ona to ne znaju, u jarosti svojoj on ih preokreće.

A ki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja őket haragjában.

Pokreće on zemlju sa njezina mjesta, iz temelja njene potresa stupove.

A ki kirengeti helyéből a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek.

Kad zaprijeti suncu, ono se ne rađa, on pečatom svojim i zvijezde pečati.

A ki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat.

Jedini on je nebesa razapeo i pučinom morskom samo on hodao.

A ki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos.

Stvorio je Medvjede i Oriona, Vlašiće i zvijezđa na južnome nebu.

A ki teremtette a gönczölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot és a délnek titkos tárait.

Tvorac on je djela silnih, nepojmljivih čudesa koja se izbrojit' ne mogu.

A ki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és csudákat megszámlálhatatlanul.

Ide pored mene, a ja ga ne vidim; evo, on prolazi - ja ga ne opažam.

Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy előttem, de nem veszem észre.

Ugrabi li što, tko će mu to priječit, i tko ga pitat smije: 'Što si učinio?'

Ímé, ha elragad *valamit,* ki akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel?

Bog silni srdžbu svoju ne opoziva: pred njim poniču saveznici Rahaba.

Ha az Isten el nem fordítja az ő haragját, alatta meghajolnak Ráháb czinkosai is.

Pa kako onda da njemu odgovorim, koju riječ da protiv njega izaberem?

Hogyan felelhetnék hát én meg ő néki, és lelhetnék vele szemben szavakat?

I da sam u pravu, odvratio ne bih, u suca svojega milost bih molio.

A ki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélő birámhoz.

A kad bi se na zov moj i odazvao, vjerovao ne bih da on glas moj sluša.

Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé;

Jer, za dlaku jednu on mene satire, bez razloga moje rane umnožava.

A ki forgószélben rohan meg engem, és ok nélkül megsokasítja sebeimet.

Ni časa jednoga predahnut' mi ne da, nego mene svakom gorčinom napaja!

Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserűséggel lakatna jól.

Ako je na snagu - tÓa on je najjači! Ako je na pravdu - tko će njega na sud?

Ha erőre kerülne a dolog? Ímé, ő igen erős; és ha ítéletre? Ki tűzne ki én nékem napot?

Da sam i prav, usta bi me osudila, da sam i nevin, zlim bi me proglasila.

Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bűnössé tenne engemet.

A jesam li nevin? Ni sam ne znam više, moj je život meni sasvim omrzao!

Ártatlan vagyok, nem törődöm lelkemmel, útálom az életemet.

Jer, to je svejedno; i zato ja kažem: nevina i grešnika on dokončava.

Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít ő ártatlant és gonoszt!

I bič smrtni kad bi odjednom ubijo ... ali on se ruga nevolji nevinih.

Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bűntelenek megpróbáltatását.

U zemlji predanoj u šake zlikovaca, on oči sucima njezinim zastire. Ako on to nije, tko je drugi onda?

A föld a gonosz kezébe adatik, a ki az ő biráinak arczát elfedezi. Nem így van? Kicsoda hát ő?

Od skoroteče su brži moji dani, bježe daleko, nigdje dobra ne videć.'

Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, nem láttak semmi jót.

K'o čamci od rogoza hitro promiču, k'o orao na plijen kada se zaleti.

Ellebbentek, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyű.

Kažem li: zaboravit ću jadikovku, razvedrit ću lice i veseo biti,

Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok haragoskodásommal és vidám leszek:

od mojih me muka groza obuzima, jer znadem da me ti ne držiš nevinim.

Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bűntelennek engem.

Ako li sam grešan, tÓa čemu onda da zalud mučim sebe.

Rossz ember vagyok én! Minek fáraszszam hát magamat hiába?

Kad bih i sniježnicom sebe ja isprao, kad bih i lugom ruke svoje umio,

Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet:

u veću bi me nečist opet gurnuo, i moje bi me se gnušale haljine!

Akkor is a posványba mártanál engem és az én ruháim is útálnának engem.

Nije čovjek k'o ja da se s njime pravdam i na sud da idem s njim se parničiti.

Mert nem ember ő, mint én, hogy néki megfelelhetnék, *és* együtt pörbe állanánk.

Niti kakva suca ima među nama da ruke svoje stavi na nas dvojicu,

Nincs is közöttünk igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettőnk között!

da šibu njegovu od mene odmakne, da užas njegov mene više ne plaši!

Venné csak el rólam az ő veszszejét, és az ő rettentésével ne rettegtetne engem:

Govorit ću ipak bez ikakva straha, jer ja nisam takav u svojim očima!

Akkor szólanék és nem félnék tőle: mert nem így vagyok én magammal!