Job 7

Nije l' vojska život čovjekov na zemlji? Ne provodi l' dane poput najamnika?

Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?

Kao što trudan rob za hladom žudi, poput nadničara štono plaću čeka,

A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:

mjeseci jada tako me zapadoše i noći su mučne meni dosuđene.

Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.

Liježuć' mislim svagda: 'Kada ću ustati?' A dižuć se: 'Kada večer dočekati!' I tako se kinjim sve dok se ne smrkne.

Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással *reggeli* szürkületig.

PÓut moju crvi i blato odjenuše, koža na meni puca i raščinja se.

Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.

Dani moji brže od čunka prođoše, promakoše hitro bez ikakve nade.

Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.

Spomeni se: život moj je samo lahor i oči mi neće više vidjet' sreće!

Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.

Prijateljsko oko neće me gledati; pogled svoj u mene upro si te sahnem.

Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám *veted* szemed, de már nem vagyok!

Kao što se oblak gubi i raspline, tko u Šeol siđe, više ne izlazi.

A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a *sír*ba, nem jő fel *többé.*

Domu svome natrag ne vraća se nikad, njegovo ga mjesto više ne poznaje.

Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.

Ustima ja svojim stoga branit' neću, u tjeskobi duha govorit ću sada, u gorčini duše ja ću zajecati.

Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.

Zar sam more ili neman morska, pa si stražu nada mnom stavio?

Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?

Kažem li: 'Na logu ću se smirit', ležaj će mi olakšati muke',

Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:

snovima me prestravljuješ tada, prepadaš me viđenjima mučnim.

Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;

Kamo sreće da mi se zadavit'! Smrt mi je od patnja mojih draža.

Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.

Ja ginem i vječno živjet neću; pusti me, tek dah su dani moji!

Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.

Što je čovjek da ga toliko ti cijeniš, da je srcu tvojem tako prirastao

Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?

i svakoga jutra da njega pohodiš i svakoga trena da ga iskušavaš?

Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.

Kada ćeš svoj pogled skinuti sa mene i dati mi barem pljuvačku progutat'?

Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?

Ako sam zgriješio, što učinih tebi, o ti koji pomno nadzireš čovjeka? Zašto si k'o metu mene ti uzeo, zbog čega sam tebi na teret postao?

Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.

Zar prijestupa moga ne možeš podnijeti i ne možeš prijeći preko krivnje moje? Jer, malo će proći i u prah ću leći, ti ćeš me tražiti, al' me biti neće."

És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.