Job 3

Napokon otvori Job usta i prokle dan svoj;

Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.

poče svoju besjedu i reče:

És szóla Jób, és monda:

"O, ne bilo dana kad sam se rodio i noći što javi: 'Začeo se dječak!'

Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.

U crnu tminu dan taj nek se prometne! S visina se njega Bog ne spominjao, svjetlost sunčeva ne svijetlila mu više!

Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.

Mrak i sjena smrtna o nj se otimali, posvema ga tmina gusta prekrila, pomrčine dnevne stravom ga morile!

Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; *a* felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.

O, da bi ga tama svega presvojila, nek' se ne dodaje danima godine, nek' ne ulazi u brojenje mjeseci!

Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.

A noć ona bila žalosna dovijeka, ne čulo se u njoj radosno klicanje!

Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.

Prokleli je oni štono dan proklinju i Levijatana probudit' su kadri!

Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.

Pomrčale zvijezde njezina svanuća, zaludu se ona vidjelu nadala, i zorinih vjeđa ne gledala nigda!

Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!

Što mi od utrobe ne zatvori vrata da sakrije muku od mojih očiju!

Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.

Što nisam mrtav od krila materina, što ne izdahnuh izlazeć' iz utrobe?

Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?

Čemu su me dva koljena prihvatila i dojke dvije da me nejaka podoje?

Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!

U miru bih vječnom počivao sada, spavao bih, pokoj svoj bih uživao

Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék -

s kraljevima i savjetnicima zemlje koji su sebi pogradili grobnice,

Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.

ili s knezovima, zlatom bogatima, što su kuće svoje srebrom napunili.

Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.

Ne bih bio - k'o nedonošče zakopano, k'o novorođenče što svjetla ne vidje.

Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?

Zlikovci se više ne obijeste ondje, iznemogli tamo nalaze počinka.

Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.

Sužnjeve na miru tamo ostavljaju: ne slušaju više poviku stražara.

A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.

Malen ondje leži zajedno s velikim, rob je slobodan od gospodara svoga.

Kicsiny és nagy ott *egyenlő,* és a szolga az ő urától szabad.

Čemu darovati svjetlo nesretniku i život ljudima zagorčene duše

Mért is ad *Isten* a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?

koji smrt ištu, a ona ne dolazi, i kao za blagom za njome kopaju?

A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.

Grobnom bi se humku oni radovali, klicali od sreće kad bi grob svoj našli.

A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.

Što će to čovjeku kom je put sakriven, koga je Bog sa svih strana zapriječio?

A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.

Zato videć' hranu, uzdahnuti moram, k'o voda se moji razlijevaju krici.

Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.

Obistinjuje se moje strahovanje, snalazi me, evo, čega god se bojah.

Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.

Pokoja ni mira meni više nema, u mukama mojim nikad mi počinka."

Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.