Job 29

Job nastavi svoju besjedu i reče:

Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:

"O, da mi je prošle proživjet' mjesece, dane one kad je Bog nada mnom bdio,

Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!

kad mi je nad glavom njegov sjao žižak a kroz mrak me svjetlo njegovo vodilo,

Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, *s* világánál jártam a setétet;

kao u dane mojih zrelih jeseni kad s mojim stanom Bog prijateljevaše,

A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!

kada uz mene još bijaše Svesilni i moji me okruživahu dječaci,

Mikor még a Mindenható velem volt, *és* körültem voltak gyermekeim;

kada mi se noge u mlijeku kupahu, a potokom ulja ključaše mi kamen!

Mikor lábaimat *édes* tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;

Kada sam na vrata gradska izlazio i svoju stolicu postavljao na trg,

Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:

vidjevši me, sklanjali bi se mladići, starci bi ustavši stojeći ostali.

Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek *és *állottak.

Razgovor bi prekidali uglednici i usta bi svoja rukom zatvarali.

A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.

Glavarima glas bi sasvim utihnuo, za nepce bi im se zalijepio jezik.

A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.

Tko god me slušao, blaženim me zvao, hvalilo me oko kad bi me vidjelo.

Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.

Jer, izbavljah bijednog kada je kukao i sirotu ostavljenu bez pomoći.

Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.

Na meni bješe blagoslov izgubljenih, srcu udovice ja veselje vraćah.

A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.

Pravdom se ja kao haljinom odjenuh, nepristranost bje mi plaštem i povezom.

Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.

Bjeh oči slijepcu i bjeh noge bogalju,

A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.

otac ubogima, zastupnik strancima.

A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.

Kršio sam zube čovjeku opaku, plijen sam čupao iz njegovih čeljusti.

Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.

Govorah: 'U svom ću izdahnuti gnijezdu, k'o palma, bezbrojne proživjevši dane.'

Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.

Korijenje se moje sve do vode pruža, na granama mojim odmara se rosa.

Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.

Pomlađivat će se svagda slava moja i luk će mi se obnavljati u ruci.'

Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.

Slušali su željno što ću im kazati i šutjeli da od mene savjet čuju.

Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.

Na riječi mi ne bi ništa dometali i besjede su mi daždile po njima.

Az én szavaim után nem szóltak többet, *s harmatként* hullt rájok beszédem.

Za mnom žudjeli su oni k'o za kišom, otvarali usta k'o za pljuskom ljetnim.

Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.

Osmijeh moj bijaše njima ohrabrenje; pazili su na vedrinu moga lica.

Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.

Njima ja sam izabirao putove, kao poglavar ja sam ih predvodio, kao kralj među svojim kad je četama kao onaj koji tješi ojađene.

*Örömest* választottam útjokat, mint főember ültem *ott;* úgy laktam *ott,* mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.