Job 14

Čovjek koga je žena rodila kratka je vijeka i pun nevolja.

Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.

K'o cvijet je nikao i vene već, poput sjene bježi ne zastajuć'.

Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.

Na takva, zar, ti oči otvaraš i preda se na sud ga izvodiš?

Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?

Tko će čisto izvuć' iz nečista? Nitko!

Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.

Pa kad su njegovi dani odbrojeni, kad mu broj mjeseci o tebi ovisi, kad mu granicu stavljaš neprijelaznu,

Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.

skini s njega pogled da počinut' može, poput najamnika da svoj dan uživa.

Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.

TÓa ni drvu nije nada sva propala, posječeno, ono opet prozeleni i mladice nove iz njega izbiju.

Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.

Ako mu korijen i ostari u zemlji, ako mu se panj i sasuši u prahu,

Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:

oćutjevši vodu, ono će propupat' i pustiti grane kao stablo novo.

A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.

Al' kad čovjek umre, ostaje pokošen, kad smrtnik izdahne, gdje li je on tada?

De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?

Može sva voda iz mora ispariti i presahnut' rijeke, isušit posvema',

Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:

al' čovjek kad legne, ne ustaje više, dok nebesa bude, neće se podići, od sna se svojega probuditi neće.

Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.

O, kad bi me htio skriti u Šeolu, zakloniti me dok srdžba ti ne mine, dÓati mi rok kad ćeš me se spomenuti,

Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!

- jer, kad umre čovjek, zar uskrsnut' može? - čekao bih te sve dane vojske svoje dok ne bi došao da mi smjenu dadeš.

Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? *Akkor* az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.

Zvao bi me, a ja bih se odazvao: zaželio si se djela svojih ruku.

Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.

A sad nad svakim mojim vrebaš korakom, nijednog mi grijeha nećeš oprostiti,

De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!

u vreći si prijestup moj zapečatio i krivicu moju svu si zapisao.

Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.

Vaj! K'o što se jednom uruši planina, k'o što se hridina s mjesta svog odvali,

Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;

k'o što voda kamen s vremenom istroši, a pljusak bujicom zemlju svu sapere, tako uništavaš nadu u čovjeku.

A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.

Oborio si ga - on ode za svagda, nagrđena lica, otjeran, odbačen.

Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.

Djecu mu poštuju - o tom ništa ne zna; ako su prezrena - o tom ne razmišlja.

Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.

On jedino pati zbog svojega tijela, on jedino tuži zbog svojeg života."

Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.