I Corinthians 1

奉 神旨意,蒙召作耶稣基督使徒的保罗,同兄弟所提尼,
Pál, Jézus Krisztusnak Isten akaratából elhívott apostola, és Sosthenes, az atyafi.
写信给在哥林多 神的教会,就是在基督耶稣里成圣、蒙召作圣徒的,以及所有在各处求告我主耶稣基督之名的人。基督是他们的主,也是我们的主。
Az Isten gyülekezetének, a mely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek, mindazokkal egybe, a kik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magokén és a miénken:
愿恩惠、平安从 神我们的父并主耶稣基督归与你们。
Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.
我常为你们感谢我的 神,因 神在基督耶稣里所赐给你们的恩惠;
Hálát adok az én Istenemnek mindenkor ti felőletek az Isten ama kegyelméért, mely néktek a Krisztus Jézusban adatott,
又因你们在他里面凡事富足,口才、知识都全备,
Mivelhogy mindenben meggazdagodtatok ő benne, minden beszédben és minden ismeretben,
正如我为基督作的见证,在你们心里得以坚固,
A mint megerősíttetett ti bennetek a Krisztus felől való bizonyságtétel.
以致你们在恩赐上没有一样不及人的,等候我们的主耶稣基督显现。
Úgy, hogy semmi kegyelmi ajándék nélkül nem szűkölködtök, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak megjelenését,
他也必坚固你们到底,叫你们在我们主耶稣基督的日子无可责备。
A ki meg is erősít titeket mindvégig feddhetetlenségben, a mi Urunk Jézus Krisztusnak napján.
 神是信实的,你们原是被他所召,好与他儿子─我们的主耶稣基督一同得分。
Hű az Isten, ki elhívott titeket az ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre,
弟兄们,我借我们主耶稣基督的名劝你们都说一样的话。你们中间也不可分党,只要一心一意,彼此相合。
Kérlek azonban titeket atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyképen szóljatok és ne legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben.
因为革来氏家里的人曾对我提起弟兄们来,说你们中间有纷争。
Mert megtudtam felőletek atyámfiai a Kloé embereitől, hogy versengések vannak köztetek.
我的意思就是你们各人说:我是属保罗的;我是属亚波罗的;我是属矶法的;我是属基督的。
Azt értem pedig, hogy mindenitek ezt mondja: Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé.
基督是分开的吗?保罗为你们钉了十字架吗?你们是奉保罗的名受了洗吗?
Vajjon részekre osztatott-é a Krisztus? Vajjon Pál feszíttetett-é meg érettetek, vagy a Pál nevére kereszteltettetek-é meg?
我感谢 神,除了基利司布并该犹以外,我没有给你们一个人施洗;
Hálákat adok az Istennek, hogy senkit sem kereszteltem meg közületek, kivéve Krispust és Gájust,
免得有人说,你们是奉我的名受洗。
Hogy valaki azt ne mondja, hogy a magam nevére kereszteltem.
我也给司提反家施过洗,此外给别人施洗没有,我却记不清。
Megkereszteltem azonban Stefana házanépét is, ezenkívül nem tudom, hogy valakit mást kereszteltem volna.
基督差遣我,原不是为施洗,乃是为传福音,并不用智慧的言语,免得基督的十字架落了空。
Mert nem azért küldött engem a Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangyéliomot hirdessem; de nem szólásban való bölcseséggel, hogy a Krisztus keresztje hiábavaló ne legyen.
因为十字架的道理,在那灭亡的人为愚拙;在我们得救的人,却为 神的大能。
Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, a kik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje.
就如经上所记:我要灭绝智慧人的智慧,废弃聪明人的聪明。
Mert meg van írva: Elvesztem a bölcseknek bölcseségét és az értelmeseknek értelmét elvetem.
智慧人在那里?文士在那里?这世上的辩士在那里? 神岂不是叫这世上的智慧变成愚拙吗?
Hol a bölcs? hol az írástudó? hol e világnak vitázója? Nemde nem bolondsággá tette-é Isten e világnak bölcseségét?
世人凭自己的智慧,既不认识 神, 神就乐意用人所当作愚拙的道理,拯救那些信的人;这就是 神的智慧了。
Mert minekutána az Isten bölcseségében nem ismerte meg a világ a bölcseség által az Istent, tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket.
犹太人是要神迹,希腊人是求智慧,
Mert egyfelől a zsidók jelt kívánnak, másfelől a görögök bölcseséget keresnek.
我们却是传钉十字架的基督,在犹太人为绊脚石,在外邦人为愚拙;
Mi pedig Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet, a zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek pedig bolondságot;
但在那蒙召的,无论是犹太人、希腊人,基督总为 神的能力, 神的智慧。
Ámde magoknak a hivatalosoknak, úgy zsidóknak, mint görögöknek Krisztust, Istennek hatalmát és Istennek bölcseségét.
因 神的愚拙总比人智慧, 神的软弱总比人强壮。
Mert az Isten bolondsága bölcsebb az embereknél, és az Isten erőtelensége erősebb az embereknél.
弟兄们哪,可见你们蒙召的,按著肉体有智慧的不多,有能力的不多,有尊贵的也不多。
Mert tekintsétek csak a ti hivatástokat, atyámfiai, hogy nem sokan *hívattak* bölcsek test szerint, nem sokan hatalmasak, nem sokan nemesek;
 神却拣选了世上愚拙的,叫有智慧的羞愧;又拣选了世上软弱的,叫那强壮的羞愧。
Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket;
 神也拣选了世上卑贱的,被人厌恶的,以及那无有的,为要废掉那有的。
És a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse:
使一切有血气的,在 神面前一个也不能自夸。
Hogy ne dicsekedjék ő előtte egy test sem.
但你们得在基督耶稣里,是本乎 神, 神又使他成为我们的智慧、公义、圣洁、救赎。
Tőle vagytok pedig ti a Krisztus Jézusban, ki bölcseségül lőn nékünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltságul:
如经上所记:夸口的,当指著主夸口。
Hogy, a mint meg van írva: A ki dicsekedik, az Úrban dicsekedjék.