Psalms 142

(По слав. 141) Маскил на Давид. Молитва, когато беше в пещерата. С гласа си викам към ГОСПОДА, с гласа си отправям молба към ГОСПОДА.

Dávid tanítása; imádság a barlangban létekor.

Изливам молението си пред Него, заявявам скръбта си пред Него.

Fenszóval hívom az Urat, fenszóval könyörgök az Úrhoz.

Когато духът ми отпадаше в мен, Ти знаеше пътеката ми. Примка скриха за мен по пътя, по който ходех.

Kiöntöm előtte panaszomat, kitárom előtte nyomorúságomat,

Погледни надясно, и ето, няма никой, който да ме познава, няма убежище за мен, никой не пита за живота ми.

Mikor elcsügged bennem a lelkem. Te pedig tudod az én ösvényemet, hogy az úton, a melyen járok, tőrt hánytak elém.

Към Теб, ГОСПОДИ, извиках, казах: Ти си моето прибежище, моят дял в земята на живите.

Tekints jobbra és lásd meg, hogy senki sincsen, a ki ismerne; nincsen számomra menedék; senki sem tudakozódik felőlem.

Обърни внимание на вика ми, защото съм много унижен; избави ме от гонителите ми, защото са по-силни от мен.

Hívlak téged, oh Uram; *s ezt* mondom: Te vagy oltalmam *és* örökségem az élőknek földén;

Изведи от тъмница душата ми, за да славя Името Ти! Праведните ще се съберат около мен, когато ми сториш благодеяние.

Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg engem üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálamnál! * (Psalms 142:8) Vezesd ki lelkemet a börtönből, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem. *